Két évtizede azon verik a tamtamot a politikusok, hogy legyen-e a kormány alá rendelve az ügyészség vagy sem.

Tegnap óta ez a kérdés nem aktuális.

Eldőlt, hogy az ügyészség a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ irányítása alatt működik tovább.

Aki nem tudná, tegnap a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője, Falvai Zsolt bejelentette: Wiesenthalék javaslatára indítványozzák egy tanú kihallgatását a háborús bűntettel vádolt 97 éves Képíró Sándor perében.

Tehát Jeruzsálemből Efraim Zuroff, a központ vezetője átcsörög a magyar ügyészségre, hogy kit kéne beidéztetni, mire a vádhatóság engedelmesen összecsattintja a bokáit és teljesíti a kérést (parancsot).

Ez azért döbbenet.

Az állítólagos tanú állítólag ott volt 1942-ben Újvidéken, és Zuroffék állítása szerint állítólag látta, amint Képíró többször megüt egy fiút, amitől az állítólag a földre esett. Ehhez képest a vádiratban egy árva hang nincs arról, hogy Képíró bárkit bántott volna. Abban csak azt állítják, hogy közreműködött civilek kivégzésében. De nem tevőlegesen. 69 éve.

Vagyis az ügyészség egy olyan tanút akar beidéztetni jeruzsálemi óhajra, akinek a tézisei köszönőviszonyban sincsenek a vádirattal.

És akkor pár szó a vádiratról.

A vád egyrészt egy katonatiszt (Nagy János) 1948-as, ÁVH-s vallomásán alapszik, amely szerint Képíró adott parancsot arra, hogy harminc civil foglyot a kivégzőhelyre szállítsanak. Tegnap azonban kiderült, hogy ez valószínűleg nem igaz.

A tegnap ismertetett 1944-es honvéd vezérkari különbíróság ítéletében ugyanis szó sincs arról, hogy ennek a harminc embernek a kivégzésében Képírónak bármi szerepe lett volna. Az ítélet szerint a parancsot egy honvédtiszt adta ki, feltehetőleg maga Nagy János.

Persze, egy józan, megfontolt, saját hatáskörében eljáró ügyészségnek nem jutna eszébe, hogy a vádiratát egy ÁVH-n kicsikart vallomásra építse. A Jeruzsálemből instruált Budapesti Nyomozó Ügyészségnek viszont nagyon is. Ne feledjük, magának a büntetőeljárásnak a „kikényszerítése” is a Wiesenthal központnak köszönhető, amely hol finom, hol kevésbé finom módszerekkel, nyomásgyakorlással, állandó hisztériakeltéssel, a világsajtó telekürtölésével, turbulens nácizással arra sarkallta a magyar hatóságot, hogy a váderedményesség rovására is vádat emeljen egy aggastyán ellen.

Pedig 2006 ősze után sok rendőr ellen éppen azért nem emelt vádat az ügyészség (elsősorban a Falvai vezette BNYÜ), mert szerintük nem volt elég bizonyíték, a váderedményességet pedig nem akarták kockáztatni. A váderedményesség ugyanis maga a Mindenható.

Látjuk.

A Képíró-vádirat másik pillére tehát ez az 1944-es bírósági ítélet, amelyet egyébként Horthy Miklós kormányzó megsemmisített. Vagyis olyan, mintha nem is lenne. Ráadásul az akkor perbe fogott honvédeknek, csendőröknek nem volt joguk védekezni, elmondani az álláspontjukat, ügyvédet fogadni, ilyesmi. Már-már statáriális jellege volt az egésznek. Mérlegelés nélkül mindenkit 10-12 év fegyházra ítéltek hűtlenség címén.

A cél az volt, hogy a délvidéki vérengzésekért a nyugat felé fölmutathasson néhány bűnöst Magyarország, hátha az segít a háborúból való kiugrásban. (Nem segített.)

A honvéd vezérkari bíróságot Szombathelyi Ferenc vezérezredes, vezérkari főnök állította föl. De persze nem azért, hogy saját magát (mint a razzia egyik szellemi atyját) elítéltesse, hanem, hogy a felelősséget áthárítsa a parancsokat végrehajtó alacsonyabb beosztású katonákra, csendőrökre. Azok, akik valóban elkövettek gyilkosságokat, többnyire meg sem jelentek a testület előtt, hanem leporoltak, és átálltak a németekhez. Képíró és azok, akik úgy gondolták, hogy nincs félnivalójuk, mert nem követtek el semmi törvénytelent, nyugodtan elmentek a bíróságra. Aztán meg is kapták a maguk 10-12 évét. Amit aztán Horthy eltörölt. Szombathelyit viszont a háború után életfogytiglanra ítélték, majd ennek ellenére kiadták Jugoszláviának, ahol 1946-ban megkínozták és agyonlőtték. Sőt, volt olyan teória is, miszerint karóba húzták.

Ha az ügyészség elbukja Képíró kirakatperét – amire az eddigi ingatag bizonyítékok alapján nagy esélyt látok –, az nem maradhat következmények nélkül. Egy 97 éves ember ok nélküli vegzálása, meghurcolása, nácinak való beállítása ugyanis több mint hiba. Bűn.

Hogy Képíró valóban követett-e el bűncselekményeket, nem tudom. Nem voltam ott. Sajnálom azt a több ezer embert, akit megöltek akkor, azokat pedig végképp, akik nem is voltak partizánok (vagy mai szóhasználattal: terroristák). És azt a több tízezer ártatlan magyart szintúgy, akiket Titóék a háború után bosszúból fölkoncoltak – róluk még beszélni sem szabad, a tömeggyilkosság kitervelőit és végrehajtóit senki soha nem vonta felelősségre.

Úgy érzem: az ügyészség által felépített vádirat gyermeteg. Ha ez alapján elítélik a volt csendőrt, az a magyar igazságszolgáltatás szégyene lesz.

Mondjuk, már így is szégyen az egész.

Szerző: Pilhál Té  2011.05.25. 13:02 Szólj hozzá!

Címkék: simon sándor jeruzsálem horthy délvidék újvidék szombathelyi wiesenthal csendőr efraim képíró zuroff falvai

A bejegyzés trackback címe:

https://pilhaltamas.blog.hu/api/trackback/id/tr232931265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása