„Elméletei nem kaphatnak helyet egy olyan szabad és demokratikus társadalomban, mint Magyarországé.”

Ezt mondja Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete Szaniszló Ferenc kitüntetése kapcsán, s egyúttal követeli, hogy azt a magyar kormány vonja vissza. És bár demokráciáról beszél, szavaiból kiderül, nem tudja, mi az. Fogalmatlansága annyiból érthető, hogy Mor egy olyan helyről érkezett, ahol a demokráciának nagyon kevés alkotóelemét voltak képesek elsajátítani az elmúlt évtizedekben. Mondjuk, nem is strapálták vele magukat, legfeljebb annyiban, hogy kiírták a homlokukra: „a Közel-Kelet egyetlen demokráciája”. Egy olyan államot, amely hobbi jelleggel irtja őslakosait, apartheid-rendszert működtet, falakkal és illegális telepek építésével rabolja el az őslakosok szülőföldjét, az ez ellen tiltakozókat robotrepülőgépekről gyilkolássza, segélyhajókat támad meg nemzetközi vizeken, szomszédos országokat bombáz hadüzenet nélkül, hamis útleveles ügynökökkel követ el merényleteket, más államok atomtudósait robbantgatja, miközben nála tele a padlás atombombákkal – szóval, egy ilyen államot csak izmos elfogultsággal lehet demokráciának nevezni. (Vagy úgy sem.) Következésképp, aki egy ilyen tájról érkezik a Kárpát-medencébe, azzal megértőnek kell lennünk. Mint a gyermeknek, aki még sosem látott vurstlit, úgy kell neki is elmagyaráznunk, körülbelül mi is a demokrácia. (Még ha ő úgy hiszi, tudja, akkor is.)

Tehát, Mor úr, a demokrácia valami olyasmi, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, még ha az másoknak adott esetben marhára nem tetszik. És ha egy demokráciában valaki díjat kap, akkor a díjat nem próbáljuk tőle diplomáciai nyomásgyakorlással elszedni. Továbbá demokráciában egyik ország nagykövete nem szól (majdnem azt írtam: nem dumál) bele abba, hogy egy másik országban melyik újságíró milyen kitüntetést kap. Ahhoz ugyanis  semmi köze. Tessék mondani, Magyarország tel-avivi nagykövete hányszor tiltakozott az izraeli kitüntetettek miatt? (Pedig el lehet képzelni, arrafelé a palesztinokat szerető vagy inkább a palesztinokat legyilkolni akarók kapnak-e nagyobb eséllyel díjakat…)

Hogy Mórt szíven üti Szaniszló munkássága? Hát, Istenem, több is veszett Mohácsnál! (Apropó: Mor úr már megtanult magyarul, vagy valaki lefordította neki héberre a Világ-Panoráma-összest? Netán magyarul tudó szorgos tanácsadóival nézeti meg hétfőn és pénteken a műsort? Rejtély.)

Eközben Mor (a képen balra) után már Kounalakis amerikai nagykövet (a képen jobbra) is rájött, hogy neki szintén tiltakoznia kell – így hát tiltakozik. S egyúttal sajnálkozik, amiért a kormány még nem vette vissza a díjat. Balog is sajnálja a dolgot, meg a díjukról lemondók is. Szóval merő sajnálkozás az egész ország.

A magam részéről sok mindenben egyetértek Szaniszlóval, és sok mindenben nem. Szerintem ő egy művelt, olvasott, intelligens és nagyon érzékeny ember, aki nem mellesleg szereti a hazáját. Gyengéje, hogy nem hisz a véletlenekben, és az ebből fakadó űrt mindenáron ki akarja tölteni szándékossággal. Még úgy is, ha az így kapott elméletek olykor erősen zörögnek. További gyengéje, hogy a rosszat mindig észreveszi, a jót csak ritkán, s ettől depressziós jelleget öltenek a műsorai. De ettől függetlenül egy profi újságíró, aki a 80-90-es években a legendás Panoráma riportereként beírta magát a hazai sajtótörténelembe. A díjat már csak emiatt is megérdemelte. Egyébként a mostani Világ-Panorámákban jóval kevesebb az összeesküvés-elmélet, mint az ATV-n a Bolgár-Avar-Mészáros-Dési-féle nácizó szeánszokon. Az uszító radios műsora miatt milliós pert vesztő Bolgártól mégsem követelte vissza senki a Táncsics-díját – arról ő maga mondott le mostani nagy felháborodásában. Balog Zoltán szerint ezzel tisztult a díjazottak listája...

Azoktól kérdezem, akik uszítással, gyűlöletkeltéssel vádolják Szaniszlót: miért nem perelik be? Rágalmazás, becsületsértés, közösség elleni izgatás – csupa nagyszerű jogállami lehetőség, rajta! Tudom, vannak helyek, ahol drónokkal, atombombákkal szokás érvelni, de egy demokráciában a bíróság előtt, érvekkel illik.

Szerző: Pilhál Té  2013.03.20. 00:48 Szólj hozzá!

Címkék: izrael demokrácia atombomba palesztin nagykövet drón Mészáros Balog Zoltán Panoráma Világ-Panoráma Szaniszló Ilan Mor Bolgár Avar Dési Kounalakis

A bejegyzés trackback címe:

https://pilhaltamas.blog.hu/api/trackback/id/tr355149397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása