Amikor az ember meghal, jobb helyeken nekrológot írnak róla, fölidézik a pályafutását, tevékenységét. Jobb helyeken még akkor is így tesznek, ha a megboldogult politikai ellenfél volt életében. Jobb helyeken inkább nem írnak semmit, minthogy nekirontsanak egy éppen csak eltávozott embernek.

Mondom: jobb helyeken. A hvg.hu már régóta nem ilyen.

A szélsőséges portálon egy bizonyos Polyák Gábor (2010-ben ő volt Bajnai ORTT-elnök-jelöltje) éppen most, a Szalai Annamária tragikus halála utáni másodpercekben látta elérkezettnek az időt, hogy jó alaposan belerúgjon egyet a Médiatanács volt elnökébe. Ezt írta ez a Polyák nevű: „Mi nem egy pályán játszottunk Szalai Annamáriával: ő hatalomtechnikus volt, abban az egyik legjobb. A szakmai érvek az ő szemében eszközt jelentettek. Amikor az ORTT-ben Majtényi László mellett dolgoztam, tapasztaltam, hogy többször is Majtényival szavazott, ha az érdekei úgy diktálták, lelkesen hivatkozott szakmai érvekre, ha viszont nem ez vezetett a céljai eléréséhez, könnyen átlépett az érveken, a korábban általa hivatkozott gyakorlaton, akár a jogszabály betűjén is. (...) Szalai Annamária végül egy olyan rendszert álmodott meg, és hozott létre, amely minden korábbinál kiszolgáltatottabbá tette a médiarendszer szereplőit, és minden korábbinál szorosabbra fűzte a politikai és a gazdasági érdekeket. Mindezzel kiválóan szolgálva a Fidesz médiapiaci és nyilvánosságbeli hegemóniáját.

Milyen erkölcsi szinten áll az, aki ilyesmit képes leírni egy halottról? Milyen erkölcsi nívón áll az a médium, ahol ilyen alávaló, lelketlen gazemberség megjelenhet? És ezek után hogy van képük a sajtószabadságot meg a demokráciát siratni, cenzúráról ajvékolni szakmányban, amikor ilyen moslékot állíthatnak elő és tálalhatnak nap mint nap, büntetlenül. Hányinger.

Néhány mandineres kommentár:

Te állat, a halottakat békén szokták hagyni legalább aznap, amikor meghalnak. [A HVG] mára egy balnáci búlvárlap színvonalára zuhant.” (states)

Ízléstelen, hogy bármennyire is politikai ellenfelek voltak még el sem temették, már folytatják a lejáratást. Jellemtelenek.” (Antigoné)

 „Na ez aztán a nagyvonalú libsielvtársi gesztusgyakorlás, ez az igazi, bár már rég ismert valótok, még halála napján ráköpni arra, akire életében is annyiszor. ilyen piti, kisstílű szaremberek vagytok, polyák” (kispufi)

 Nekem csak egy kérdésem van: honnan másznak elő ezek a Polyák-félék?

Szerző: Pilhál Té  2013.04.12. 14:56 6 komment · 1 trackback

Címkék: hvg.hu Bajnai Gordon Szalai Annamária Polyák

A bejegyzés trackback címe:

https://pilhaltamas.blog.hu/api/trackback/id/tr385219662

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy Polyák nevű 2013.04.12. 16:26:02

Jobb helyeken inkább nem írnak semmit, minthogy nekirontsanak egy éppen csak eltávozott embernek. Mondom: jobb helyeken. A hvg.hu már régóta nem ilyen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tibike3 2013.04.12. 17:46:58

Mi a sértő abban, ha valaki leírja valakiről az igazat?? Egyébként ha gusztustalan újságírókat keres, nyugodtan körbenézhet a saját háza táján.

Pilhál Té 2013.04.12. 19:39:40

@tibike3:
Mindenkiről le szabad írni az igazat (az igaznak hit saját véleményt is), de nem a halála utáni pillanatokban. Mert az kegyeletsértés. Életében úgyis kapott elég sok durvaságot, méltatlan szitkot, szegény, legalább holtában békén kellene hagyni! Halottról vagy jót, vagy semmit!
Tetszik tudni, egy halott már nem tud védekezni. Én sem fogok tudni, és maga sem tud majd. Ez ilyen egyszerű.

Mitya Ivanov 2013.04.13. 22:26:49

ha valaki meghal attól még le szabad róla írni az igazat. Igen, Szalai Annamária ilyen ember volt, meg ilyen is: mno.hu/velemeny/meltosag-1151613
Kinek mi.

Pilhál Té 2013.04.14. 01:19:44

@Mitya Ivanov:
Lásd: az előző kommentemet.

Mitya Ivanov 2013.04.14. 21:59:42

@Pilhál Té: amivel nem értek egyet. Lásd: az előző kommentemet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2013.04.17. 21:48:09

meghalt a tocsik márti.

aztán nem ám csúnyákat írni róla!
süti beállítások módosítása