Az első cikkem még 2000 augusztusában jelent meg a lapban. Boldogult Szarka Ágota küldött el egy rendőrségi sajtótájékoztatóra, amely csecsen zsarolók lefüleléséről szólt. Mondanom se kell, másnap nem a címlapon indult az anyag, de én nagyon boldog voltam, hogy nyomtatásban viszontláthattam egy kis húsz sorosomat. Akkor még harmadéves egyetemista voltam.

Aztán 2002-ben bukkantam föl újra  a szerkesztőségben, amely akkor még az Üllői út 51-ben volt, az egykori Kilián laktanyában, karnyújtásnyira a Corvin-köztől. (Akkor még volt a Nagykörút–Üllői sarkán egy jó kis antikvárium, ahová kétnaponta benéztem, a mellette lévő gyroszost pedig egy görög úr üzemeltette – marha finom volt a diós sütije!) Ha jól emlékszem, 2002. szeptember 10-én jelent meg a második cikkem, amely valami óbudai csőtörés utóéletét taglalta. Aztán már nem volt megállás. A krónika rovathoz kerültem, és nagy mennyiségben írtam csőtörésekről, kátyúkról vagy éppen magyar siklóernyősök világcsúcsáról. 2004-től már a tényfeltáró, majd a belpolitikai rovatot erősítettem (gyengítettem). Teltek az évek, közben a lap új helyre költözött, cserélődtek a bútorok, a számítógépek, a kávéautomaták, a munkatársak és a vezetők, de én maradtam. Hiszen a hűség fontos erény.

De nemcsak a munkahelyünkhöz vagy a szerelmünkhöz kell hűnek maradnunk, hanem önmagunkhoz is. És ez sokszor nem könnyű. 

Tegnap beadtam a felmondásomat, majd a kiadó méltányos ajánlatát elfogadva (és a felmondást visszavonva) a mai nappal közös megegyezéssel eljöttem a Magyar Nemzettől. Ez a döntés jó ideje érett bennem, és talán nem is szorul különösebb magyarázatra.

A találgatások elkerülése végett: nem azért döntöttem így, mert bárki megkeresett volna, és többet, jobbat kínált volna. Saját magam hoztam ezt a döntést.  

Szerző: Pilhál Té  2016.12.14. 15:22 10 komment · 1 trackback

Címkék: gyros hűség Magyar Nemzet Corvin-köz Kilián-laktanya Szarka Ágota

A bejegyzés trackback címe:

https://pilhaltamas.blog.hu/api/trackback/id/tr712047509

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pilhál Tamás: Eljöttem a Magyar Nemzettől 2016.12.14. 16:13:02

Ez a döntés jó ideje érett bennem, és talán nem is szorul különösebb magyarázatra. A találgatások elkerülése végett: nem azért döntöttem így, mert bárki megkeresett volna, és többet, jobbat kínált volna. Saját magam hoztam ezt a döntést.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ellensúly 2016.12.14. 23:17:46

Ez a „nem is szorul különösebb magyarázatra” szöveg számomra elég talányos.

Ha valakiről, akkor pont Pilhál Tamásról gondoltam azt, hogy a legjobb helyen van a Magyar Nemzetnél. Amennyire tudom, P. T. erősen nemzeti érzelmű – tehát a Fidesszel ellentétben nem dobta ezeket az értékeket –, emiatt azt hittem, a Nemzetnél igazán elemében van.

Szerintem sokan vagyunk, akik úgy látják, magyarázatra szorul a távozás.

Pilhál Té 2016.12.15. 14:36:32

@Ellensúly:
Szándékosan fogalmaztam így, nem szeretnék ennél konkrétabb lenni. Tizennégy évig dolgoztam a lapnál, és már csak emiatt is illő udvariasnak maradni az egykori kenyéradómhoz.
Amúgy pedig nem éreztem magam elememben.

trabant 2016.12.17. 01:24:15

@Ellensúly:
A nemzeti érzelemnek vagy érzületnek mi köze van a valódi újságíráshoz?

Az újságírás egy szakma, a nemzeti érzület, érzelem pedig egy nosztalgikus, többnyire felfokozott, és nem ritkán túlcsorduló pszichés állapot. (Amíg a valóság gátat nem szab neki.)

A naponkénti munkavégzés nem kíván felfokozott nemzeti érzelmet, sem állandó nemzeti indíttatású készenlétet, inkább hátráltatja. Elvakított vagy elhomályosult lencsével nem látszik élesen a valóság, aminek közvetítése az újságírás alapja.

Az újságíró maradjon független, ne az érzelmei határozzák meg a munkáját és a munkaköri hozzáállását a témákhoz, mert rámegy az egészsége és a felfelé tendáló pályaíve megtörhet az érzelmi és az azzal ellentétesen dúló, a függetlenséget feladó disszonancia hatására.

trabant 2016.12.17. 01:34:57

Kedves PT!

Aludni kell rá párat, napközben céltalanul gyalogolni órákig, közben meditálni, utána alaposan átgondolni a múltat és a jelent, majd emelt fejjel továbblépni. (Akár visszafelé is ki lehet próbálni - új emberként.)

főpilóta 2016.12.17. 21:34:21

@Ellensúly: Tévedsz. A "Magyar" Nemzetnél nincsenek erősen nemzeti érzelmű újságírók. Csak erősen anyagias érzelműek, és erősen Simicska-csicska érzelműek, tehát egzisztenciájuk féltése miatt korábbi szellemiségükkel (elveikkel?) ellentétes írásokat a kezükből kiadó újságírók vannak.

trabant 2016.12.19. 00:27:51

Kevesen járnak itt, de hogy a bloggazda sem néz rá mûve visszhangjára, az fölöttébb érdekes.

Pilhál Té 2016.12.19. 01:51:27

@trabant:
Ránézek, de a komment az olvasót illeti, nem a bloggazdát. Ha kérdés van, arra szívesen válaszolok.

trabant 2016.12.20. 23:27:34

Oké.
Kérdés: És most? (Hogyan tovább?)

Pilhál Té 2016.12.21. 00:27:23

@trabant:
Ahogy Yoda mester mondaná, a jövő homályba burkolózik. Az biztos, hogy maradok újságíró. Remélem, 1-2 héten belül minden tisztázódik.

trabant 2016.12.21. 19:35:02

Kösz. Várjuk (ki) a fejleményeket.
süti beállítások módosítása