Valószínűleg nincs a világon még egy ember, aki annyiszor halt volna meg, mint Oszáma bin Láden. A szaudi származású terrorista vezér halálhíreit nem holmi sarki fűszeresek keltették az elmúlt esztendőkben, hanem komoly közéleti szereplők, ezért nem érdemes figyelmen kívül hagyni azt a lehetőséget, hogy valamelyikük esetleg hiteles információk alapján igazat mondott.

Mivel egy ember jelenlegi ismereteink szerint itt a Földön csak egyszer halhat meg, ezért föltehető, hogy ha az egyik halálhír igaz volt, akkor a többi nem. Vagy nem nagyon. Például, ha már 2001-ben meghalt, akkor bizonyos, hogy Barack Obama amerikai elnök most 2011-ben a bolondját járatta velünk, és nem bin Ládent ölette meg az elit kommandójával.

Vegyük sorra, hányszor is halt meg az Egyesült Államok első számú közellensége. Már csak azért is érdemes ezt visszaidézni, mivel a hazai híradásokban – tisztelet a kivételnek – nem volt túl nagy visszhangjuk.

1. 2001. december 26-án a Fox News amerikai tévécsatorna a Pakistan Observerre hivatkozva arról számolt be, hogy az afganisztáni tálibok pár nappal korábban hivatalosan bejelentették Oszáma bin Láden halálát. Hozzátették: a férfit wahabbita szunnita hagyományok szerint 24 órán belül eltemették.

2. Pervez Musharraf akkori pakisztáni elnök 2002. január 18-án azt közölte: „Őszintén azt gondolom, hogy ő halott”. (Mármint bin Láden – a szerk.)

3. Dale Watson, az FBI terrorelhárító csoportjának vezetője 2002. július 17-én azt mondta: „Én személyesen azt hiszem, hogy ő talán már nincs velünk, de nincs bizonyítékom ennek alátámasztására”. Watson rövidesen nyugdíjba vonult – hogy az iménti kijelentés miatt-e, arról nincs információ.

4. Pár hónappal később, októberben Hamid Karzai afgán elnök is úgy nyilatkozott a CNN-nek, hogy szerinte bin Láden már nem él.

5. Harry Reid amerikai szenátor 2005 novemberében bejelentette, hogy neki azt mondták, a terrorista vezér meghalt az egy hónappal korábbi pakisztáni földrengésben.

6. 2006 szeptemberében a francia hírszerzés szivárogtatta ki, hogy a főterrorista Pakisztánban elhunyt.

7. Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök 2007. november 2-án azt nyilatkozta az Al-Jazeera arab hírtelevíziónak, hogy Oszáma bin Ládent meggyilkolta egy másik ismert terrorista, Omar Sheikh.

8. Egy amerikai hírszerző tiszt, a bostoni egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének professzora, Angelo Codevilla 2009 márciusában közölte: „Az összes bizonyíték alapján Elvis Presley inkább életben van napjainkban, mint Oszáma bin Láden”.

9. Asif Ali Zardari pakisztáni elnök érkezett ugyanezzel a hírrel 2009 májusában. Azt mondta: az amerikai hírszerző ügynökségeknél dolgozó kollégái sem hallottak semmit bin Ládenről hét éve, ezért ő sem hiszi, hogy életben lenne.

10. És a legfrissebb: Berkan Yashar török politikus és volt CIA-ügynök az orosz Channel One tévéállomásnak a napokban azt nyilatkozta: bin Láden már öt éve meghalt, így csak a holttestét lőtték szét 2011. május 2-án Pakisztánban az amerikai kommandósok. Közölte: az amerikaiak már korábban megtalálták a sírját, kiásták a holttestét, majd az abbottabadi házába vitték. Erre azért volt szükség, hogy az amerikai adófizetők lássák: az adódollárjaikért valamit kapnak cserébe.

Voltak még ilyen-olyan jelzések Oszáma haláláról, de ezekre most az egyszerűség kedvéért ne térjünk ki. Mindenesetre a fenti tíz személyiség pontosan ugyanannyi bizonyítékkal szolgált a terroristavezér halálára, mint a tízenegyedikként bejelentő (és nem mellékesen az újraválasztására készülő) Obama elnök.

Semennyivel.

Az amerikaiak egyetlen fotót, videót sem mutattak be nekünk a hulláról, mondván, az föltüzelné az arabokat. Miért, a halálhír tán nem elég lelkesítő? (Viszont azt megtudhattuk „hiteles” amcsi forrásokból, hogy Oszi naplót írt, halála napján csirkét majszolt, és hogy mindig elkapcsolta a tévét, ha meglátta benne az amerikai elnököt. Na, persze.)

Emlékszem, 2006-ban Szaddam Husszein iraki diktátor kivégzéséről „véletlenül” kiszivárgott egy videó, amin a tömeggyilkosnak akasztás közben épp leesik a feje. Akkor nem is vonta senki kétségbe, hogy elhalálozott-e a páciens.

Oszáma is meghalt már, ez szinte bizonyos. De hogy mikor, azt nem tudni, mert nincs róla hiteles információ. Hiteles információ az, amit olyan hiteles emberektől kapunk, akiknek nem fűződik érdeke a félretájékoztatásunkhoz. Vagy ha kétségbevonhatatlan tárgyi bizonyítékok támasztják alá a hírt. (Tényleg: miért is küldték szét a nagyvilágba azt a hamisított fotót Oszáma hullájáról Obama bejelentése után?)

Bin Láden halálának időpontja mostantól hitkérdés. Vagy hitvita. Van, aki Obamának hisz majd, van, aki a többi bejelentőnek és van, aki egyiküknek sem. Nem kizárt, hogy később vallási irányzatot neveznek el a szaudi férfiról. Valaki majd látni véli, amint a halottaiból föltámadt Oszáma – kezeit a háta mögött összekulcsolva – a pakisztáni hegyvidéket járja. Stb.

U.i.: Oszamára és 9/11-es szerepére egy későbbi posztomban még visszatérek.

Ha igen, nem sokan fogják sajnálni érte Strauss-Kahn főkufárt.

Mindenesetre a New York Post című bulvárlap szerint a szobalány, akit az IMF napi 24 órás merevedéssel küszködő vezetője nemileg háborgatott, egy olyan bronxi házban lakik, amelyet kizárólag AIDS-betegeknek illetve HIV-fertőzötteknek tartanak fönn.

Hogy a színes bőrű hölgy fertőzött-e, még nem tudni. De hogy a szexterroristának már ennek a lehetőségétől is tele lett a nadrágja, az valószínű.

Ha véletlenül megfertőződött, akkor Strauss-Kahn neve nemcsak szexuális bűnözőként, híres AIDS-esként és a világ egyik legrosszindulatúbb hitelkufárjaként marad majd az utókorra, hanem intő példaként is: így jár, aki HIV-teszt nélkül erőszakoskodik nőkkel.

És ha a vén szatír elrettentő példája révén csökken az erőszakoskodások száma a világban, akkor még – akaratán kívül – némi hasznot is hajtott.

Nem ajánlott elolvasni Sebők János HVG-beli értekezését arról, miért szerepelt a várakozásokhoz képest gyengébben Wolf Kati az Eurovíziós Dalfesztiválon. Sebők már a cikk elején megmondja a frankót: „Magyarország megítélése, presztízse ma – úgy általában – rossz Európában”.

Tényleg? A szőke hajúak pedig irigyek, a vörös hajúak lusták, akiknek a neve pedig „S” betűvel kezdődik, azok gonoszak és buták „úgy általában”. Ugye?

Sebők folytatja is: „Európai uniós elnökségünk ezt a negatív képet még tovább árnyalta, hiszen a kormányzat hónapok óta tartó hadakozása az Európai Unióval folyamatos címlapszereplést s negatív imázst biztosít a »magyaroknak«, aminek jelei a hétköznapok szintjén is mutatkoznak”.

Ha MSZP-s kottából Magyarország kormányát megpróbálja néhány Cohn-Bandita-kaliberű figura kínpadra ültetni, és a miniszterelnök megvédi magát, akkor az „hadakozás”. Tanulság: ne védekezz! Hagyd csak, hadd üssenek!

Sebők nagyszerű gondolatmenete imigyen folytatódik: „Ez a hadakozás most is visszaütött, a politika még a popdalok versenyébe is beszivárgott, s az esélyesnek gondolt magyar versenyzőt a németek nyíltan lenullázták, a szomszédos országokban élő magyarok szimpátiája pedig valamiért nem jött át. (...) S ha már politika, akkor a Facebookon miért kellett exponálnia magát Orbán Viktornak is (»Hajrá Kati!«), ami utóbb igen kontraproduktívnak bizonyult, s vajon most, hogy elmaradt a remélt siker, lesz vigasztalás a látványos bukás okán?”

Tehát az okos és művelt népek megbüntették a magyar versenyzőt, amiért Magyarországon a Fidesz van hatalmon. Továbbá az is visszaütött, hogy a miniszterelnök szurkolni mert Wolf Katinak. Ugyanis Európában – legalábbis a pallérozott Sebők szerint – mindenki utálja Orbánt, és ezért ha ő valakinek szurkol, akkor Európa direkt nem a „valakire” szavaz.

Az egykor szebb napokat látott HVG ezt az elmeroggyant gondolatsort le bírta közölni. Úgy tűnik, már nincs arrafelé egy értelmes szerkesztő, aki megmondta volna a Sebőknek: „Figyelj, Jancsi, ez az anyag annyira a hajánál fogva előrángatott és vérciki, hogy még a Népszavában sem jöhetne le, pedig ott az utóbbi időben üresedés történt.”

Már csak arra vagyok kiváncsi, 2014-ben milyen elmeszüleményekkel fog előrukkolni a balliberális média, ha egy év Orbán-világ után ilyen szinten mozognak.

Egymillió dolláros óvadékot ajánlott föl a védelem Dominique Strauss-Kahn szabadulásáért. Szerencsére a vén szatír kérelmét elutasította a bíróság, így az IMF vezére egyelőre nem tehet kárt több szobalányban. Szombaton - mint ismert - részben sikerrel megerőszakolt egy 32 éves szobalányt New Yorkban.

Egymillió dollár.

Honnan a rozzant nyavalyából van ennek az alaknak egymillió dollárja?

Talán a nekünk és más szerencsétleneknek a nyakára hurkolt brutálkamatú hitelekből...

Adódik a kérdés: ha ennyi pénze van, miért nem vesz meg egy komplett luxusprostituált hálózatot ahelyett, hogy a vele egy légtérben port törlő szerencsétlen szobalányt zargatná petyhüdt vágyaival? Mert az izgalmasabb?

Meg aztán az is furcsa, hogy egy Tristane Banon nevű francia író-újságírónőnek miért csak most jut eszébe feljelentést fontolgatni egy közel tíz évvel (!) ezelőtti állítólagos szexuális bántalmazásért.

Hol járt eddig? A Holdon?

Szó se róla, Strauss-Kahn nagy valószínűséggel egy tesztoszteron-túltengésben és kapuzárási pánikban szenvedő pasas, aki az elmúlt években csak akkor nem csalta meg a feleségét, ha éppen aludt. (Nyilván, alvás közben sem a nejével álmodott.)

De akkor is, ennek a történetnek kezd határozottan forgatókönyv-ájere lenni.

Majd meglátjuk, mi sül ki a Strauss-Kahn-sagából. De hogy bűzlik, az biztos.

Helyszín: New York, Times Square, a Sofitel luxusszálloda egyik előkelő lakosztálya.

Időpont: 2011. május 14., helyi idő szerint délután egy óra.

Tényállás: Egy láthatóan felajzott hím – nevezzük Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának – mezítelenül kiront a fürdőszobából, és letámadja a lakosztály halljában dolgozó szobalányt. Berángatja a hálószobába, ahol az udvarlási szertartást mellőzve közösülni akar a hölggyel, aki ezt még nagy nehezen megakadályozza. A 62 éves, pucér férfi ezután a fürdőszobába rángatja a szobalányt, ahol orális szexre kényszeríti, és megpróbálja leszedni róla a fehérneműjét. A nő végül valahogy kimenekül a szobából. Strauss-Kahn a mobiltelefonját és számos fontos értéktárgyát hátrahagyva hanyatt-homlok a Kennedy repülőtérre nyargal, ahol azonban leszedik a repülőről a rendőrök. Bilincs katt. Akár 15-20 év börtön is várhat a kielégítetlen bankemberre.

Idáig a hír.

Ez a szomorú történet kiváló metafórája annak az eseménysornak, amely az IMF és Magyarország között játszódott le 2008-ban. Hazánkon akkor egy gigahitel formájában tett erőszakot a Strauss-Kahn vezette valutaalap.

A légyott előkészítésével, levezénylésével járó örömöket Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő vállalta magára. Mondhatni, ő kötözte ki az áldozat kezét az ágyrácshoz, és közben ő magyarázta azt neki ájtatos képpel az MTV-ben, hogy a fölvett dohányhoz nem nyúlnak, az csak biztonsági tartalék, esküszik rá.

Persze, 2008-ban már a kevésbé korlátolt szoci szavazók is tudták, hogy ha Gyurcsány azt mondja, nem költik el a pénzt, akkor az azt jelenti, hogy egy peták sem marad belőle. Így is lett, dobra verték majdnem az egészet.

Naná. Az Egyesült Államok kormányának gazdasági erőszakszervezete, az IMF nem azért adott kölcsön, hogy ne nyúljunk hozzá. Mert akkor csak a rendelkezésre állási „bagatell” költségeket zsebelték volna be. Így viszont megkapják a kamatot is kamatostól. Mi meg még évekig fizetünk, mint a güzü.

És hogy miért írok erőszakról, ha egyszer Gyurcsányék vették föl a hitelt úgymond „önként”? Mert nem hiszem, hogy Fletóék agyából pattant volna ki a gigahitel gondolata. Szerintem akkor már hetek, hónapok óta kopogtattak, dörömböltek a kormányzati fejesek hátsó ajtajain az IMF emberei, és amolyan Vágó István-i hevülettel („Van élet a hitel után!”) ajánlgatták, tukmálták, erőszakolták ránk a hitelt.

De a hazaárulás akkor is hazaárulás, ha az ellenség bíztatására történik. Hiszen mindig úgy történik. Gyurcsány beadta Magyarország derekát az aktusba.

Kádár tankkal jött 1956 novemberében, Gyurcsány bankkal.

A jól végzett eladósítás gyümölcseként 2009. január 13-án Dominique Strauss-Kahn személyesen röpült Budapestre megdicsérni Gyurcsányt és hazánkat. Főleg az előbbit. Azt állította, „a lehető legjobban haladnak a dolgok Magyarországon”. Közölte: „Szeretnék gratulálni a magyar kormány teljesítményéhez és ahhoz, hogy idejében felvette a kapcsolatot a valutaalappal, amelynek eredményeképpen sikerült elkerülni az árfolyamválságot, s nem volt bankcsőd, amelynek az egyik oka, hogy Magyarország idejében fordult a valutaalaphoz".

Az alábbi fotó a vállveregetés után készült.

Strauss-Kahn és Gyurcsány látható derűvel ünnepelte Magyarország adósságcsapdába zárását. Hogy később rendeztek-e zsúrpartit ennek örömére valamelyik luxushotelben, vagy hogy molesztálták-e a szobalányokat, nem tudni.

Ezt is megértük. Gréczy pajtás alól kiszervezték a saját blogját.

Lehet rajta jókat röhögni, kétségtelen.

Egyik pillanatban még írta a szokásos nagy ívű és mélyen szántó marhaságait az egyre fokozódó orbáni diktatúráról, alkotmányos puccsról, náciveszélyről és cenzúráról, a következőben meg kedvenc pártja utasítására az ő gumiszobáját cenzúrázták ki a stop.hu-ról, sőt, a Népszava internetes kiadásából is eltűnt az És mégsem szakad az MSZP című örökzöldje. (Azután, hogy a nyomtatott lapban már megjelent!)

Így veszejti el a Párt a legkiválóbbjait!

Két dolog ugrik be erről a tipikusan szoci, lábszagú eljárásról:

1. Az elvtársaknak a sok rossz tulajdonságuk mellett mindig is megvolt az a kellemes szokásuk, hogy a reformok és a megszorítások közötti szűk félórákban eltették egymást láb alól. (Lásd: Trockij, Kun Béla, Rajk, stb.)

2. A láb alól való eltétel után közvetlenül kiretusálgatták egymást a régi fotókról. Mint ahogy az alábbi képen is látszik:

A gyilkosság ma már annyira nem jellemző a Pártra. (Takács iskolaigazgató úr Csepelről most nyilván közbeszólna, ha még tudna.) A retusálás viszont még dívik. Most épp Gréczy pajtást retusálták ki a nagy közös zsúrpartis tablóról.

A fő kérdés azonban az: ki retusál a végén? Puchék vagy a Gyurcsány-halmaz?

A Böszménél is van ám radír, és ha véletlenül sikerül neki kilóra megvennie a Pártot, mint 2004-ben, akkor megeshet, hogy Andrassew, Mészáros és Avar írásai kezdenek majd eltünedezni a Népszava honlapjáról.

Gréczy nyilván nem tényező. Egy duplanulla. Vagy ahogy Pataky Attila mondaná: egy nullszériás. Csinált magának új blogot, a sületlenségein majd ugyanolyan jókat nevetünk, mint eddig. És továbbra is szépen körbenyálazza majd a szőnyeget Fletó körül. Nem is ez a lényeg.

Hanem hogy az MSZP még a saját nyaloncaival is ilyen vérprimitív, sutyerák módon bánik.

Dőljünk hátra, és élvezzük a műsort!