Végre egy magyar film, ami után nem begörbített háttal, sunnyogva, a lábtörlő alatt kúszva kell kijönnünk a moziból, hanem büszkén, jó érzéssel, vidáman. Nagyon régóta vártam már erre! Szeretném, ha az elkövetkező években ehhez hasonló, nemzeti büszkeségre okot adó magyar filmek készülnének. A Kincsem azért is jó film, mert lelke van. Aki szereti a lovakat, a hazáját és a kiváló filmeket, annak nyugodt szívvel ajánlom

Szerző: Pilhál Té  2017.03.19. 00:47 Szólj hozzá!

Címkék: magyar film Kincsem

Tanúsítsunk nagyobb óvatosságot, körültekintést a németországi nagyvárosok karácsonyi vásárain, forgalmas helyein – int minden magyart óvatosságra a külügy jószándékú közleménye. Ám a körültekintés itt már édeskevés. Az én javaslataim a következők.

1. Eszünkbe se jusson nyugati nagyvárosokba menni, azokat egyáltalán megközelíteni. Lehetőleg ne hagyjuk el Magyarországot, a lakásunkat is minél ritkábban.

2. Ha agylágyulásunk olyan mértékű, hogy az 1. pontban megfogalmazottakat figyelmen kívül hagyjuk, akkor csak olyan vásári forgatagot látogassunk meg, amelyet legalább egy méter magas betonrámpák, tankcsapdák vesznek körbe, megakadályozva az éppen aktuális elmebeteg Ahmed vagy Musztafa furgonos-kamionos benyomulását.

3. Ha a 2. pontra is fittyet hányunk, akkor erősen ajánlom egy kamion beszerzését. Meglehet, egy ilyen jármű pilótafülkéjéből körülményesebb a vásárlás, viszont elkerülhető a sorban állás (a tömeg garantáltan szétnyílik előttünk), magaslati kilátásunk lesz, és ami a lényeg: egy ellenséges kamion nem tud átmenni rajtunk. Arra viszont ügyeljünk, hogy nézelődés közben senkinek ne hajtsunk a lábára, mert a végén minket is terroristának néznek!

4. Akinek nem futja kamionra, az egy második világháborús Turán III-as közepes harckocsiba is bepattanhat. (Az oroszországi Kubinka múzeumában van belőle pár darab.) Ennek előnye a 3. pontban vázolthoz képest, hogy ellenséges kamiontámadás esetén mindjárt ellencsapást is mérhetünk Ahmedre (Musztafára), ami gyorsan véget vethet a további zavaró allahakbarozásnak. További járulékos haszon lehetne, hogy a korabeli magyar hadiipar gyöngyszemének számító Turán sikeres akciója talán meghozná az illetékesek kedvét ahhoz, hogy végre föltámasszák a magyar harcjárműgyártást. (Kapcsolódó olvasmány: a Zrínyi rohamtarackok második világháborús sikerei.

5. Aki ódzkodik a kamionos és tankos módszertől, annak áthidaló megoldás lehet a röfis jelmez. Ha szerencsénk van, disznónak látszódva talán nem hajt át rajtunk a „szegény, szerencsétlen menekült embertársunk” a MAN irgalmatlanul nagy abroncsaival. De vigyázat! A kalasnyikovos, bombás támadóktól ez a jelmez sem véd.

6. Ezen óvintézkedések talán segítenek, hogy ne a hullazsákunk kerüljön a karácsonyfa alá.

 U. i.: Eszemben sem volt viccet faragni, gúnyt űzni a berlini tragédiából. Csak arra próbáltam fölhívni a figyelmet, hogy ha túl szeretnénk élni az elkövetkező évtizedeket, olyasmiken is egyre komolyabban el kell merengenünk, amik eleddig rossz viccnek is gyengék lettek volna.

Szerző: Pilhál Té  2016.12.21. 00:44 2 komment

Címkék: tank kamion furgon Berlin Zrínyi Turán Ahmed Musztafa

Az első cikkem még 2000 augusztusában jelent meg a lapban. Boldogult Szarka Ágota küldött el egy rendőrségi sajtótájékoztatóra, amely csecsen zsarolók lefüleléséről szólt. Mondanom se kell, másnap nem a címlapon indult az anyag, de én nagyon boldog voltam, hogy nyomtatásban viszontláthattam egy kis húsz sorosomat. Akkor még harmadéves egyetemista voltam.

Aztán 2002-ben bukkantam föl újra  a szerkesztőségben, amely akkor még az Üllői út 51-ben volt, az egykori Kilián laktanyában, karnyújtásnyira a Corvin-köztől. (Akkor még volt a Nagykörút–Üllői sarkán egy jó kis antikvárium, ahová kétnaponta benéztem, a mellette lévő gyroszost pedig egy görög úr üzemeltette – marha finom volt a diós sütije!) Ha jól emlékszem, 2002. szeptember 10-én jelent meg a második cikkem, amely valami óbudai csőtörés utóéletét taglalta. Aztán már nem volt megállás. A krónika rovathoz kerültem, és nagy mennyiségben írtam csőtörésekről, kátyúkról vagy éppen magyar siklóernyősök világcsúcsáról. 2004-től már a tényfeltáró, majd a belpolitikai rovatot erősítettem (gyengítettem). Teltek az évek, közben a lap új helyre költözött, cserélődtek a bútorok, a számítógépek, a kávéautomaták, a munkatársak és a vezetők, de én maradtam. Hiszen a hűség fontos erény.

De nemcsak a munkahelyünkhöz vagy a szerelmünkhöz kell hűnek maradnunk, hanem önmagunkhoz is. És ez sokszor nem könnyű. 

Tegnap beadtam a felmondásomat, majd a kiadó méltányos ajánlatát elfogadva (és a felmondást visszavonva) a mai nappal közös megegyezéssel eljöttem a Magyar Nemzettől. Ez a döntés jó ideje érett bennem, és talán nem is szorul különösebb magyarázatra.

A találgatások elkerülése végett: nem azért döntöttem így, mert bárki megkeresett volna, és többet, jobbat kínált volna. Saját magam hoztam ezt a döntést.  

Szerző: Pilhál Té  2016.12.14. 15:22 10 komment · 1 trackback

Címkék: gyros hűség Magyar Nemzet Corvin-köz Kilián-laktanya Szarka Ágota

Faragtam egy dalszöveget az Avanti ragazzira, de nem lett elég jó, hogy bekerüljön a legjobb tízbe. Így erre senki sem szavazhat, legfeljebb e blog néhány olvasója jelezheti kommentben, hogy legközelebb tartózkodjak a verseléstől, mert úgy kínos az egész, ahogy van. Viszont akármilyen rosszul (netán jól) sikerült a szöveg, örömmel írtam, és a hatvan évvel ezelőtti hőseinkre gondoltam. Már csak emiatt is megérte.

Ez az én főhajtásom Pongrátz Gergelyék előtt. 

Halhatatlanok  

 

Harcoljunk most, pesti srácok!

Nem számít a túlerő!

Történelmet írhatunk,

halhatatlanok leszünk.

 

Megszállt hazában kell élnünk,

szovjet terror lett a részünk,

szívünkre-lelkünkre béklyót

égetett elnyomó rendszerük.

 

Ma kart-karba öltve fölállunk,

Kossuth lesz a címerünk,

tízmillióan kiáltjuk:

„Szovjetek gyarmata nem leszünk!”

 

Ott állunk mind a Bem téren,

nagy szép tömeg hömpölyög,

könnyezve zúgjuk a verset,

hogy rabok nem leszünk, esküszünk.

 

Csörlőkötélen a zsarnok,

zengve dűl, vasfeje ott repül.

Elfoglaljuk a Rádiót.

Látod-e? Összefog nemzetünk!

 

Bosszúra éhes az ávós,

mindenre lő, ami él,

de bújhat a pártszékházba,

nem segít, ha a nép ítél.

 

Új armadát küld a muszka,

nagyvilág, most segítsél nekünk!

Holtjaink utolsó sóhaja:

„Szolganép, szolganép nem leszünk!”

 

Lángokban áll már a város,

tankokkal birokra kelünk,

pár százan még ellenállunk,

van hitünk, van szívünk, nemzetünk.

 

Győzelemre nincs reményünk,

de Pongrátz Gergely még kitart,

Corvin köz s a Széna tér:

végtelen hősök hada.

 

Harcoljunk most, pesti srácok!

Nem számít a túlerő!

Történelmet írhatunk,

halhatatlanok leszünk.

 

Harcoljatok, pesti srácok!

Nem számít a túlerő!

De hogyha mégis meghalunk,

halhatatlanok leszünk.

 

 

Szerző: Pilhál Té  2016.10.29. 01:16 Szólj hozzá!

Címkék: Rádió ÁVH Sztálin-szobor Pongrátz Gergely Széna tér Bem tér Corvin köz 56-os induló Bem-szobor Kossuth-címer

Ha lenne olyan szervezet, hogy Magyar Történész Kamara, vagy valami hasonló, és annak Ungváry Krisztián tagja lenne, akkor szerintem most gyorsított eljárásban kéne őt kizárni sorai közül. Ungváry Krisztián történész létére odament az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének ünnepére, amely egyúttal nemzeti ünnepünk, és fütyült, mint az őrült. Aztán elcsodálkozott, amikor valaki a több tízezer ünnepelni vágyó, de a fütyülők által megzavart ember közül megcsapta.

Ízlelgessük csak: egy történész fütyül az 1956-os nemzeti ünnepen…

Súlyos félreértés, hogy OV-t fütyülte ki! Valójában a hazáját fütyülte ki. Meg a több tízezer embert, aki méltósággal szerette volna ünnepelni az évfordulót. Meg Duda lengyel elnököt is kifütyülte. És persze Pongrátz Gergelyéket, a pesti srácokat, hőseink emlékét.

Egy igazi történész, egy igazi értelmiségi ilyet nem tesz.

Ott voltam, mert kíváncsi voltam, mit fognak művelni. Fütyültek Duda beszéde alatt. Sőt, a színi előadást is kifütyülték. De arra álmomban sem gondoltam, hogy ezek a Magyar Himnuszt is képesek kifütyülni. Hát miféle élőlények ezek? A világ melyik másik országában fordulhatna elő, hogy valakik kifütyülik a szülőhazájuk himnuszát? Máshol is megúszták volna egy-két sallerral? Gyanítom, nem.

„Nyitott vagyok a vitára, hibáim belátására, de ezt úgyis tudják, akik ismernek. Ez azonban ami itt történt, példa arra, hogy hová vezet a fekete-fehér látásmód” – írta utána a Facebookon Ungváry. Ez neki a vita. A fütyülés. Valamelyik haverja egy komplett szirénát hozott, azt kapcsolta be. Nekik ez a vita. „Fekete-fehér látásmód”? Odajön szétbarmolni egy ünnepet, és még neki áll följebb? Egy kevésbé birkatürelmű országban péklapáttal zavarták volna ki a térről! A Gyurcsány-érában pedig könnygázt, gumilövedéket kapott volna a képébe, nem csak egy legyintést.

„A mostani hatalom birtokosainak is el kell viselniük a kritikát és a mostani hatalom kedvelőinek azt, ha mások ezzel nem értenek egyet” – oktat ki mindannyiunkat ez a füttyös alak.

Ez nem kritika, ez proli tempó. Akár jobboldali, akár baloldali emberek fütyülnek szét egy ünnepet. És igen, anno Gyurcsány kifütyülése március 15-én ugyanilyen proli, gusztustalan tempó volt. Nemzeti ünnepen magyar ember nem fütyül. Március 14-én és 16-án szabad, 15-én nem. Ilyen egyszerű.

A Pázmány bölcsészkar töri szakáról, ahová én jártam, azt hiszem úgy rúgták volna ki ezt a fütyülős embert, hogy a födémszerkezetet is átszakítja a szemüvegével. Mert egy igazi történész nem hozhat szégyent a társaira és 1956 áldott emlékére!

Facebookos mentegetőzését egyébként úgy írta alá: „Krisztián Ungváry”. No comment.

 

Szerző: Pilhál Té  2016.10.23. 21:27 5 komment

Címkék: ünnep 1956 himnusz fütyülés Orbán Gyurcsány Ungváry Krisztián Duda

(Magyar Nemzet, 2016. október 4.)

Pótolhatatlan veszteség érte volna valószínűleg Komárom-Esztergom megyét, ha érvényesre sikerül a vasárnapi népszavazás. Ez onnan tudható, hogy a megyei közgyűlés DK-s képviselője, Konczer Erik néhány nappal az országos esemény előtt blogbejegyzést tett közzé, amelyben kilátásba helyezte, elhagyja az országot, itt hagy csapot-papot meg mindannyiunkat, ha összegyűlik négymillió nem szavazat. Sokan csak most, a szavazás után eszméltünk rá, milyen nagy szerencse, hogy nem következett be a legrosszabb, és Konczer Erik itt marad velünk, akár mindörökre. Talán ez is volt a népszavazás igazi tétje: választani kellett az 1290 kvótamigráns bejövetele és Konczer Erik kimenetele között. Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy tömegek bojkottálták a szavazást, miután elolvasták a DK-s közéleti gondolkodó eme sorait: „Nem akarok olyan országban élni, ahol 4 millió embert képes akkora gyűlöletre nevelni a kormánypropaganda, hogy képes legyen felülírni a »minden ember egyenlő« elvét. Aki nemmel szavaz, azt mondja, a muszlimoknak kevesebb jár, mint másnak, vesszenek el a háborúban, nincs joguk menekülni. Ami a legjobban elborzaszt, az az, hogy ez a gyűlölet később könnyedén átirányítható lesz másra: jöhetnek a zsidók, cigányok, melegek, »komcsik«, »libsik«, keresztények…”

Aztán, persze, az is megeshet, hogy sokan éppen e bicskanyitogató mondatok hatására mentek el mégis nemmel szavazni – és ők most igencsak csalódottak lehetnek. Akárcsak azok az internetes kommentelők, akik az iromány közzététele után elhamarkodottan jó utat kívántak az emigrálásra készülő politikusnak. Pedig volt, aki a jegyvásárlásban is segített volna… Ízlelgessük csak: Konczer Erik azzal fenyegetőzött, elhagyja a hazáját, ha sokan lesznek az övétől eltérő véleményen. Téved, aki a tolerancia hiányát, a demokrácia totális félreértését magyarázza bele a szerző soraiba. Inkább arról lehet szó, hogy a magyarságot akarta megóvni – saját magától. Ilyen értelemben önfeláldozásról, mártíriumról beszélhetünk. Elmélkedését olvasva kérdések tucatjai rohanják meg az embert. Például: 2010-ben vagy 2014-ben miért nem szedte a sátorfáját, amikor – tőle idézek – „Orbán új fajvédő mozgalma” hatalomra került? Mi tartotta itt, Mucsán, miben reménykedett ennyi eltérő vélemény közepette?

Komolyra fordítva a szót: emlékszik-e még pártelnöke 2006. júniusi szavaira? Ha nem, akkor emlékeztetőül idemásolom, mit mondott Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén: „Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett feleannyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? […] Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!”

Sokan akkor azt magyarázták Gyurcsány szavaiba, hogy el akarja zavarni az országból a munkaadókat. Életemben először meg kell védenem a volt kormányfőt: nem küldött el senkit. A szakszervezetek fenyegetőztek azzal, hogy ha adóemelés lesz, a cégek átteszik a székhelyüket Szlovákiába. Gyurcsány válasza helyénvaló, indulata méltányolható volt. Senki se fenyegetőzzön azzal, hogy elhagyja a hazáját! Ha akar, menjen, de fenyegetőzés nélkül. Ugyanez vonatkozik Konczer Erikre is.

Furcsa időket élünk. Furcsán üres fiatalok (és Konczer Erikek) kerülnek ki az iskolapadokból, sokuknak elképzelésük sincs, mi az a hazaszeretet, a hűség. Nincs a tananyagban. Ha ezt otthon a szülőktől nem kapja meg útravalóul, enélkül fogja leélni az életét. Fa nem létezhet gyökér nélkül – hát ember haza nélkül? A divatos tévécsatornák filmjei gúnyt űznek a szülőföldjükhöz, családjukhoz ragaszkodó emberekből, és istenítik a pénzt, a vagyont. Az a menő és modern, aki fűvel-fával megcsalja a társát, aki önmegvalósít, aki oda teszi a székhelyét, ahol több fizetést kap. Családomban, ismerőseim között is akadnak, akik elhagyták a hazájukat, mert máshol, egy szerencsésebb történelmű, nyugati országban több pénzhez jutnak, mint itt. Egy részük soha nem tér majd vissza, megházasodik, és gyermekeit talán már a magyarra sem tanítja meg. Kíváncsi vagyok, ez a korszellem, ez a pénzközpontúság fokozható-e. Eljön-e az idő, amikor a pénz imádatára nevelt gyermekek átköltöznek a szomszéd családhoz, mert ott több zsebpénzt kapnak?

Van egy kedves dal az interneten, Örökségünk a címe. A refrénje így szól: „Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom, / a szüleim nyelvét a gyermekeim hangját elvenni nem hagyom.” Mondanom sem kell, a hozzászólók harmada kigúnyolta a dal szerzőit. Ilyen időket élünk.

Szerző: Pilhál Té  2016.10.05. 22:12 Szólj hozzá!

Címkék: hazaszeretet Gyurcsány DK Konczer Erik Örökségünk

Kifejezetten zavart, amikor az olimpia idején tízpercenként tolták az arcomba a kormányzati reklámokat az M4-en. Zavart a hirdetések mértéktelensége, pedig a népvándoroltatást Európa és Magyarország legnagyobb veszedelmének tartom. Igen, a vak is látta, hogy Orbánék belpolitikai játékot IS játszanak. Ám az ő kampányuk mégiscsak a migrációról szólt – szemben a balliberális pártokéval, amely csak és kizárólag Orbánról. „Ez Orbán választása”. „Ha otthon marad, Orbán a nyakunkon marad” stb. Molnár Gyulának meg a többinek egyetlen gondolata, mondatfoszlánya, eltűnődésre érdemes megjegyzése sincs az Európa létét fenyegető népvándoroltatásról. Magasról tesznek rá. Nekik csak a kormányfő létezik. Ami valahol súlyos paranoia. Valójában az ellenzéknek jóval inkább vannak belpolitikai hátsó szándékai a népszavazással, a nemzeti sorskérdés pedig mehet a lecsóba, mint 2004. december 5-én. Egy újabb árulás ide vagy oda – nekik nem számít.

„A baloldal tíz éve várt győzelme lenne a referendum érvénytelensége” – mondja Újhelyi meg Molnár (Csaba), és ebben a mondatban minden ott feszül, amit róluk tudni érdemes. Mintha csak Jászi Oszkárékat hallaná az ember 1918-19-ből, akik lábukat a nyakukba szedve loholtak tárgyalni minden ellenséggel, hogy mihamarabb zúzzák szét a történelmi Magyarországot. És mikor megtörtént, kéjesen örültek neki. Ugyanaz az eszementség, ugyanaz az árulás. Ezzel a mentalitással nincs és nem is lehet kiegyezés, közös nevező. Aki a hazánk szétdarabolásán fáradozik, azzal ugyanúgy nincs miről tárgyalni, mint azzal, aki közreműködik hazánk idegenekkel való elárasztásában.

2004-ben is ugyanazt a szöveget tolták, mint most: „rosszkor, rosszul föltett kérdés”. Persze. Végül is ez csak a nemzetünk jövőjéről szól. Eközben ők inkább arról kérdezték volna a népet, akarnak-e vasárnap is plázázni. Nekik ez minden, ennyi a szellemi horizontjuk. Zabálni és üríteni.

Vasárnap tehát egy épületesen nagy NEM-et fogok behúzni. Nem Orbánért, nem Vonáért, nem a ballibek ellenében, hanem a hazámért. És ha a sok szép NEM-nek netán az lesz a következménye, hogy Junckert végre elvonóra küldik, Merkelt pedig elzavarják oda, ahová egyre többen szeretnék, az külön öröm lesz.

Abszurd, de ha Horn Gyula vagy Medgyessy Péter (neadjisten: maga a Bájgúnár) írt volna ki ugyanezzel a kérdéssel népszavazást, akkor is NEM-mel szavaznék. Ez ilyen egyszerű.

 

Szerző: Pilhál Té  2016.09.30. 02:11 Szólj hozzá!

Címkék: trianon népszavazás migráció kvóta népvándorlás Orbán Gyurcsány Vona Horn Gyula Medgyessy Jászi Oszkár Molnár Csaba Ujhelyi Juncker

Oltári nagy pánikot keltett a szombati nagykörúti merénylet ballib körökben. Vasárnap délutánig csak úgy szikrázott az internet, és követelték a választ, miközben a Fidesz-Jobbik-LMP szép csendben várt.

Nem kell nagy ész megtippelni, mi volt a riadalmuk oka: ha terrorista akció történt, akkor október 2-át már most, egy héttel a népszavazás előtt elbukták, az emberek még tömöttebb sorokban rohannak majd nemmel szavazni jövő vasárnap, és nincs az a migránssimogatásra szakosodott erő, amely eltéríthetné őket ettől.

Miután a rendőrség felesleges nyilatkozatok helyett nyomozott, ballibék csak ültek otthon, és körömrágva, kéztördelve várták a híreket. Szerették volna tudni, van-e értelme még kampányolni a héten, vagy (ha terrorakció volt) hagyják a csodába az egészet, úgysem érdekel már senkit a szabotázsra buzdításuk, s a maradék üres plakátjukra inkább ligetvédős-famegmentős szövegeket nyomtassanak.

Hát ezért adott példátlanul arcátlan módon ultimátumot a DK a rendőrségnek, ezért konteózott Szanyi Tibor dramaturgiáról, Török Zsolt pedig a kamerák felvételeiről, ezért írta félve Molnár Zsolt, hogy csak a tárgyszerű tájékoztatásnak van helye, ezért ült tűkön Kerner Zsolt (24.hu), ezért groznijozott Tóta W., ezért iszlámállamozott Konok Péter stb.

Papp Károly sajtótájékoztatója talán visszarántotta őket a szakadék széléről: mégsem muszlimok voltak. Lehet fújtatni, pihegni keveset. Még van remény az érvénytelenségre, esetleg…

 

Szerző: Pilhál Té  2016.09.25. 23:37 Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: mszp robbantás Szanyi Tibor DK Török Zsolt Teréz körút Tóta W. Árpád Konok Péter Molnár Zsolt Papp Károly Kerner Zsolt

Péter!

Sajnálom, de ki kell igazítsalak elkapkodott cikked miatt.

1. Nem interjút, hanem riportot készítettem Dálnoki Lászlóval. (Nem kérdés-felelet-forma, hanem folyó szöveg...)

2. A túró sem mentegette Dálnokit. Egyszerűen kíváncsi voltam, miért tette, amit tett. Ő meg elmondta. Ha figyelmesen olvastad, már a címben is benne volt, hogy bánja a tettét. Aztán a leadben is. Aztán a szövegben is. És azt ígérte, bocsánatot fog kérni, mert ő is tudja, hogy tahó volt. Hogy neked ebből annyi esik le, hogy mentegetem őt, az fájdalmas lehet – leginkább neked, hogy nehézséget okoz a szöveg értelmezése.

3. Senki sem rúgott bele G. Fodorba. Az, hogy Dálnoki egy-két, kipontozással nyomdaképessé tett mondatát beidéztem, nem G. Fodort „rúgom”, hanem a valóság, a történtek elé tartok tükröt. Ez az ember ezt mondta. Mindenki eldöntheti, hogy ez számára normális-e, belefér-e. De miután Dálnoki is közli, hogy nem fér bele, kétlem, hogy van ember, aki szerint mégis.

4. A „spontán andyvajnázós” kiszólásod is elég furcsa. Az újságíró már csak olyan, hogy megkérdezi a riportalanyt (ez esetben: tettes), miért tette, amit tett. Ő meg elmondja: egyrészt, mert tönkretették, elvették a megélhetését, másrészt a Tóbiás-cikk miatt. Ez a háttér nem lehet ok senki megütésére, DE ezt mindenki tudja, még Dálnoki is. Csak te nem érted. Pedig egyszerű: az újságíró kérdez, a riportalany válaszol, az olvasó meg ítélkezik.

5. A riport nem vélemény műfaj. Itt nem a saját véleményemet adom vissza. Arra ott a publicisztika. Amúgy ki kell ábrándítsalak: G. Fodor sértegetésének és megütésének senki sem örült errefelé.   

6. Ha már az újságírótársadalom szolidaritását hiányolod: nem olvastam nálatok, hogy tiltakoztatok volna a Hír TV (előző munkahelyed) riporterének durva megráncigálása miatt a Hajdú-interjú után. Én a magam részéről utálom az elhatárolósdit, de mivel a G. Fodor-ügyben te ezt hiányolod, akkor légy szíves, legyél következetes, állj ki a Hír TV-s kolléga mellett is.

7. Durva aránytévesztés egy lapon emlegetni Csintalan Sándor véresre verését a G. Fodornak adott tockossal. Még ha mindkettőnek van egy közös vonása: elítéljük azokat.

8. Ha Csintalan megverőit ismertük volna, interjút kérünk tőlük. (Akiket most a veréssel vádolnak, azok tagadnak.) Da javíts ki, ha rosszul emlékeznék: épp a Hír TV-nél voltál vezető, amikor interjút csináltatok Marian Cozma gyilkosaival. Most akkor ez hogy van? Sztojkával lehet beszélni, Dálnokival nem?

 

Szerző: Pilhál Té  2016.09.23. 18:50 Szólj hozzá!

Címkék: G. Fodor Gábor Hír TV Cozma Csintalan Magyar Idők Szikszai Péter Dálnoki László Sztojka

Tóta W. a hvg.hu-n egyszerű „balesetnek” nevezte a 2006 őszi szemkilövetéseket, ami már önmagában minősített aljasság, hiszen baleset az, ha például a rendőr kezében véletlenül elsül a fegyver, és valaki emiatt megsérül. Ám a szándékosan, fejmagasságban való tüzelés nem baleset – a fakabát olyankor akarattal sérülést akar okozni. Ha nem akarna, akkor a levegőbe lőne, vagy legalább lábra, hogy csökkentse a súlyos sérülés kockázatát. Ám a korabeli felvételeken jól látszik, hogy mindegyik puskás fejmagasságban lövöldözött.

Tóta W. másik aljassága, hogy hazug módon lehazugozza Schiffer Andrást, amiért ő többes számban írt a szemkilövetésekről. Ugyanis Tóta W. csak egyről tud. És ha ő egyről tud, akkor annak úgy kell lennie.

Valójában a 2006. október 23-ai gumilövedékes rendőrterrornak legkevesebb tizennégy szemsérültje volt a kórházaktól származó adatok szerint. A Civil Jogász Bizottság jelentése szerint közülük négyen maradandó fogyatékosságot szenvedtek. Lásd: itt.

A ténylegesen szemkilőttek közül három ember (Nagy Laszló, Csorba Attila és Kenéz Károly) neve több médiumban (pl. Index) is megjelent, őket a tájékozottabb hírfogyasztók jól ismerhetik. Lásd például: itt.

Vicces, hogy a láthatóan minimális 2006 őszi ismeretekkel, olvasottsággal sem rendelkező Tóta W. azt a Schiffer Andrást próbálja kioktatni, aki akkoriban, még TASZ-osként több civil áldozat jogi képviseletét látta el.

Amikor ilyen nagy a mellény, törvényszerűen jön a pofára esés. Persze, egy ballib publicista fontos ismérve, hogy a híreket, a valóságot nem ismeri, nem is akarja megismerni, mert az megzavarná torz világképét, botor kinyilatkoztatásait.

 

Szerző: Pilhál Té  2016.09.01. 01:36 1 komment

Címkék: gumilövedék szemkilövés 2006 ősz 2006. október 23. Schiffer András Nagy László Tóta W. Csorba Attila Kenéz Károly Civil Jogász Bizottság

Most aztán jó kis pogromot szerveztetek Bayer Zsoltnak, pupákok! Innen is gratulálok hozzá! 

Olyan jól sikerült, hogy most neveitek ott figyelnek szépen sorban egymás alatt, mint legyek a légypapíron. Egy torz kor, egy torz eszme mementóiként. Emberek, akik azt szajkózzák, hogy nem szeretik a gyűlöletkeltést, az intoleranciát, de közben oly embertelenül képesek gyűlölni, kirekeszteni a nekik nem kedveset, mint senki emberfia. Mikor már azt hinnénk, ez képtelenség, ők fokozzák fokozhatatlan gyűlöletüket, s társaikkal össze is hangolják azt, hogy minden napra jusson egy-egy szívszaggató lovagkereszt-visszaadás.  

Azért az már szó szerint nagyon mélyről jövő, amikor valaki halott, elföldelt családtagja kitüntetését postázza vissza az államfőnek. Így járt Ranschburg Jenő és Koltai Tamás. Családjaik eldöntötték, hogy ők is biztosan visszaadnák, ha még itt lennének köztünk. Slussz.  

Halottidézés is volt előtte, tessék mondani? Vagy csak vuduzás, asztaltáncoltatás?  

Gyanítom, a pogrom tovább fokozható, folytatható, további sírgödrökbe szállhatnak még alá a ballib szeánsz résztvevői, hogy kiéljék lincselési hajlamaikat. De jó ha tudják: ezzel csak saját magukat ássák még mélyebbre.

U.i.: Azért kíváncsi lennék, ha Bayer legközelebb valami pénzdíjas kitüntetést kapna, az érintett ballib lincselők arról is lemondanának? Költői kérdés volt – a válasz tutira: nem.

 

 

 

Szerző: Pilhál Té  2016.08.29. 23:09 Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: ballib lovagkereszt Bayer Zsolt Koltai Tamás Ranschburg

(Magyar Nemzet, 2015. augusztus 17.)

Közeledik augusztus 20., ami sokaknak a Szent Jobb-körmenetet, másoknak az esti tűzijátékot, nosztalgiázóknak vízi és légi parádét, megrögzött kommunistáknak pedig még mindig a ’49-es sztálini alkotmány és a Népköztársaság ünnepét jelenti. Mindenesetre egy 1991-es törvény értelmében ez a nap nemzeti és egyben hivatalos állami ünnepünk is. Bevett szokás államalapításunk ünnepének mondani e napot, az élénkebb fantáziájúak mindjárt maguk elé képzelhetik, ahogyan István király augusztus 20-án létrehozta az első kormányablakot mint állami létünk fundamentumát, s ünnepélyesen átadta az első ideiglenes tartózkodási engedélyt Vencellin bajor lovagnak, amelyet természetesen már akkor is az Erdős Ákos-féle Állami Nyomda gyárthatott. Akinek kevésbé szárnyaló a képzelete, a ’45 előtti és ’90 utáni történelemkönyvek segítségével és némi józan paraszti ésszel talán közelebb juthat az igazsághoz, miről is szól ez a nap.
Valójában mi történt augusztus 20-án? Negyvenöt évvel István halála után, 1083-ban e napon I. László király – VII. Gergely pápa hozzájárulásával – oltárra emeltette elődje relikviáit a székesfehérvári bazilikában, vagyis szentté avatta őt. Nagy Lajos királyunk alatt vált egyházi ünneppé, de csak 1818 óta tartanak Szent Jobb-körmenetet, amely csupán a Bach-korszakban és a kommunista diktatúra idején szünetelt (értsd: betiltották). Eredendően tehát egyházi ünnepről van szó, amelyet a Horthy-korszakban, 1938-ban minősítettek át nemzeti és állami ünneppé. Nem mellékesen nagy királyunk tisztelete összekapcsolódott a magyarság azon jogos igényével, hogy az István által alapított államot ismét egybeforrassza, a Trianonban elszakított országrészeket visszacsatolja a csonkolt hazához. István jelentőségét mutatja, hogy nemcsak a nyugati, hanem immár a keleti keresztény egyházak is szentként tisztelik őt. Vitán felül áll, hogy dicsőséges és korszakos magyar uralkodó volt, aki a korabeli európai erőviszonyok közepette Magyarországot nagyhatalommá tette. Ezt mai békaperspektívánkból elég nehéz elképzelni, pedig érdemes lenne: önbizalmat és hitet adhat, ami segít felnőni eleinkhez. Csak egy példa korabeli nagyságunkra: II. Konrád német-római császár 1030-ban megtámadta a Magyar Királyságot, majd rövidesen rommá vert sereggel távozott az országból, miközben az őt üldöző magyar könnyűlovasság még Bécset is elfoglalta. Ilyen erős lett volna az alig harmincéves magyar állam? – tehetjük föl a kérdést. Úgy tűnik, igen. Ám a kérdés második felét érdemes lenne alaposabban körüljárni. Vagyis: tényleg csupán harmincéves államról beszélhetünk? Egyáltalán, mi az, hogy állam? Mikortól állam az állam?
Georg Jellinek német jogtudós meghatározása szerint az állam „a földfelszín elhatárolt területén letelepedett, legfőbb hatalommal rendelkező és ezáltal egységgé összefogott emberi sokaság”. Elhatárolt terület és egység – ezek a kulcsszavak. 899. szeptember 24-én az észak-itáliai Brenta folyónál egy ötezer fős magyar csapat tönkreverte I. Berengár itáliai király tizenötezer fős hadseregét. A Sváb Évkönyvek szerint 902-ben a magyarok „usque ad solum”, azaz a föld színéig rombolták a Morva Fejedelemséget, amelyet előtte fél évszázadig még bolgár segítséggel sem tudott legyőzni a keleti frank birodalom. 907. július 4. és 6. között Brezalauspurchnál (a mai Pozsony) Árpád fejedelem seregei megsemmisítő vereséget mértek a Luitpold bajor őrgróf, Hatto mainzi érsek és Theotmar salzburgi érsek által csatarendbe állított százezres nyugati haderőre, amelyet maga a pápa is támogatott. Három évvel később a keleti frank királyság főerőit győzték le őseink két csatában.
Hogy is mondta Jellinek? Elhatárolt terület és egység. A 896-os, László Gyula szerint úgynevezett második honfoglalás után néhány éven belül kiterjesztettük uralmunkat a Kárpát-medence java részére, ami azért sem okozhatott nehézséget, mert a területet – a történész kettőshonfoglalás-elmélete szerint – nagyrészt már magyarok lakták, akik 670 táján érkeztek ide. Ezt külföldi és magyar források (például az óorosz Nyesztor-krónika, a Widukind-krónika, a Tarih-i Üngürüsz ősgeszta, Anonymus és Kézai Simon művei vagy éppen a Képes Krónika) mellett egyebek között a két különböző időpontban érkező népesség azonos temetkezési szokásai és egymást kiegészítő szállásterületei bizonyítják. Az a tény, hogy néhány évvel Árpád honfoglalása után a magyar haderő sorozatban legyőzte a korabeli Európa legszervezettebb hadseregeit, szilárd hátország és jól szervezett, egységes államhatalom nélkül elképzelhetetlennek tűnik. De ha feltételezzük, hogy legkésőbb 900 körül a magyarságnak már önálló állama volt, érthető, hogy nemcsak könnyedén megvédte magát a külső támadásoktól, de arra is jutott ereje, hogy támadásaival más európai országok hatalmi viszonyaiba beleavatkozzon.
Mert valahogy nem áll össze a történelemkönyvekben sugallt kép a barbár, nomád magyarokról, akik kizárólag szokatlan harcmodoruknak és szerencséjüknek köszönhetően évről évre tönkreverik fél Európát, majd csata után hazamennek jurtáikba, és mindenféle központi irányítás nélkül tengnek-lengnek, mígnem 1000-ben megérkezik István, és bevezeti a magyar államot. Egyúttal Nyugatról érkező művelt papok segítségével, illetőleg tűzzel-vassal megtéríti műveletlen, pogány népét. Régészeti leletek sora bizonyítja, hogy avar őseink tekintélyes része már a VII–VIII. században fölvette a keresztény hitet: a Kárpát-medence különböző pontjain föltárt sírjaikból keresztek, Krisztus-ábrázolások, bibliai jeleneteket ábrázoló szíjvégek kerültek elő. László Gyula szerint a szíjvégen található motívumok egyértelműen viselőik hitvilágára utaltak. István korában tehát már több évszázada ismerhette a magyarság a keresztény hitet, s nem magának a vallásnak az elfogadtatása járt komolyabb nehézségekkel, hanem az ahhoz kapcsolódó kötelezettségeké, mint amilyen az egyházi tized (dézsma).
István fő műve tehát nem az államalapítás (ami van, azt nem kell megalapítani) vagy a Jézus-hit elfogadtatása volt, hanem a kereszténység államvallássá tétele, a magyar keresztény egyház megszervezése. A pápai korona elfogadása (ami feltehetőleg nem azonos a mai Szent Koronával) pedig mai nyelvre lefordítva valami olyasmit jelenthetett, hogy a Nyugat elismerte a Magyar Királyságot. S ez bőven elég ahhoz, hogy az utókor elismerje, tisztelje István művét.
Néhány nap múlva újra a városligeti Királydombon játsszák majd Szörényi–Bródy nagyszerű művét, az István, a királyt. Ahogy bemutatása óta korábbi évtizedekben, úgy ez ma is alkalom ez arra, hogy a jelenkor embere ízlése szerint István vagy Koppány pártjára álljon. Ünnepi beszédeikben politikusaink idén is hangsúlyozzák majd István jelentőségét, vagy ahogyan a rockoperában énekli Varga Miklós: „Rómába vezet minden út, vagy pusztulásba.” De honnan tudja ezt olyan nagy bizonyossággal a mai kor embere? Történészektől gyakran halljuk, hogy a történetírást nem szabad feltételezésekre alapozni. De akkor miért állítják kizárólagosan, hogy a Bizánc hitére tért Koppánnyal elvesztünk volna? Ezt sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet. Az akkori magyarok életereje, leleményessége (gondoljunk az előbb említett pozsonyi csatára) annyira kiemelkedő volt, hogy van okunk azt gondolni: más utat választva is a túlélés felé vezettek volna minket. Ám egyedül az istváni út a bizonyosság, hiszen azon jártunk. Augusztus 20-án tehát azt érdemes ünnepelni, hogy vagyunk, létezünk.

Szerző: Pilhál Té  2015.08.18. 23:31 Szólj hozzá!

Címkék: augusztus 20 kereszténység államalapítás honfoglalás pozsonyi csata István Szent Korona Bródy Szörényi Koppány Szent Jobb László Gyula

(Magyar Nemzet, 2015. július 17.)

Kilencvenöt év. Egy ember életében hosszú idő, a legtöbben meg sem érik ezt a kort. Történelmi távlatban viszont csekélység, bolhaugrásnyi. Ám akármennyi idő telt is el a trianoni diktátum óta, akárhány műállam alakult és múlt ki azóta, akárhány faluból, városból tűnt el mára a magyar szó, egyvalami nem változott, s nem is fog soha. Ami kilencvenöt éve igazság volt, igazság ma is. Már az ókori Rómában tudták, ország csak az igazság talpkövére épülhet: iustitia est regnorum fundamentum. Ami hazugságon alapszik, hamar elenyészik. Egy-két bolhaugrásnyi idő elég hozzá.
A magyar történelem nem ért véget 1920. június 4-én a Versailles melletti Nagy-Trianon-kastélyban, bár gátlástalan szomszédaink az utolsó területmorzsát is vitték volna, még a Balatont is. Ám az antanthatalmak ezt valamiért nem akarták, s nem adtak oda mindent. Így szomszédaink azzal voltak kénytelenek szembesülni, hogy maradt belőlünk mutatóba egy falatnyi. S ez nem jó, ez baj, mert míg egy magyar is lélegzik a Kárpát-medencében, puszta létezése emlékeztet az eredendő bűnre. Arra, hogy olyan színmagyar területeket kaptak a mai gúnyhatárok mentén, amelyekhez végképp nem volt, s ma sincs jussuk. Mert ami igazság volt kilencvenöt éve, igazság ma is.
Francesco Nitti olasz miniszterelnök 1924 szeptemberében úgy fogalmazott: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula […] Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazájának azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.” David Lloyd George brit miniszterelnök pedig 1928-ban elismerte: „A teljes dokumentáció, amit egyes szövetségeseink a béketárgyaláson nekünk átadtak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amelyek végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt.”
A magyar történelem mégsem ért véget 1920. június 4-én. Nagy és közös volt az elszánás a felülvizsgálatra, a revízióra. Egyedül a kommunistákat hagyta hidegen a téma, de szerencsére ők akkoriban leginkább börtönben, Moszkvában vagy Bécsben voltak. (Sajnos, utóbb ki-, illetve visszajöttek.) A nemzet egységes volt, egyet akart, s nem törődött bele az égbekiáltó igazságtalanságba. Látszott bármi esély területeink visszaszerzésére 1920-ban vagy 30-ban? Semmivel sem több, mint ma. Az akkori magyarok, élükön a kormányzóval, mégsem adták fel. Tüntettek, követeltek, s az iskolában a gyermekeknek azt tanították: „Hiszek Magyarország feltámadásában”. Akkoriban senki sem hozakodott elő a szomszéd népek érzékenységével, vagy azzal, a határon túliaknak rosszabb lesz, ha követelőzünk – láthatjuk, a kinti magyarokat ma is éppen úgy nyomorítják, mint kilencvenöt éve, pedig kormányaink évente egyszer örökre lemondanak minden magyar területről, ősapáink pedig forognak a sírjukban.
Ha tiszavirág-életű volt is, a két bécsi döntésnek máig érvényes üzenete van. A legfontosabb: nem a revízió vezetett a második világháborúhoz, mint azt a győztesek háborús propagandája máig hirdeti, hanem az embertelen győztesek versailles-i békerendszere, amelyben kódolva volt az újabb világégés. Nem a mi szégyenünk – az övék! Két korabeli angol miniszterelnök is belátta ezt. Neville Chamberlain szerint „A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem”. Stanley Baldwin szintén arra jutott: „Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg”. Jó lenne megélni, hogy egyszer, az egyik győzelmi parádéjukon valamelyik antantutód bocsánatot kér a legyőzöttektől. Félek, ehhez az örök élet is kevés lenne… A bécsi döntések másik tanulsága: minden emberi döntés megváltoztatható, fölülírható, kijavítható, még ha hatalmas erők – máig – ennek az ellenkezőjéről próbálnak is meggyőzni minket. Ám a sikerhez elszántság, hit, akarat kell.
A történelem nem ért véget 1920-ban, sőt 1947. február 10-én sem, amikor Párizsban megerősítették a trianoni diktátumot. Ám évtizedekig beszélni sem volt szabad róla. A kommunisták szemében a revizionizmus a főbűnök egyike volt. Aki revizionista, az egyúttal klerikális, fasiszta és imperialista is volt. Börtön és halál, szerencsés esetben csak meghurcolás járt annak, aki megkapta e billogot. Negyvenévnyi terror és agymosás célt ért. Huszonöt éve nincsen méltányos közbeszéd, nemzeti minimum Trianonról. Ha egy-két vakmerő szájára veszi a témát, őket gyorsan lefasisztázza, kigúnyolja az ellenoldal. Sokan a revízió szótól ma is összerezzennek, s szentül hiszik, emiatt volt a második világháború. A győztesek propagandája az elménket, lelkünket is megtörte.
– Mi értelme hőzöngeni, ha úgysem tehetünk semmit? – kérdezik a megtörtek. Azt hiszem, lelki bajaink, búskomorságunk, kisebbségi komplexusunk, depressziós hajlamunk, önpusztításunk, fogyatkozásunk egyik legfontosabb kiváltója a belénk ivódott Trianon-trauma. Már az anyatejjel magunkba szívjuk, s az iskolában sem a hitre, hanem a lemondásra, beletörődésre ösztökélnek minket. Tetézi mindezt, hogy a baj forrását nevén sem nevezzük, beszélni sem merünk arról, ami a lelkünket rágja.
Züllött korszellemünk azt sugallja, patetikus maszlag, árvalányhajas hőbörgés nemzetben, valódi nemzetegyesítésben gondolkodni. Valóban? Akkor hogyan lehetséges, hogy Romániában éppen most tüntettek a Moldovával való egyesülést követelve? Igen, nem tévedés: Románia revíziót követel, vissza akarja szerezni, amit a második világháború után elvettek tőle. Revízió ez a javából, mégsem szisszen föl senki. Sőt, a jobboldali román államfő és a baloldali miniszterelnök is üdvözölte a tüntetőket. Ott nemzeti ügyekben egység van. Nálunk egyetlen politikus sem mer békés területi követelésekről beszélni, mindenki gyáván lapít. (Legyen világos: csak a tárgyalásos út járható!) De nem csak Románia „hőzöng”. Ott van a háború egyik legnagyobb vesztese, Japán, amely máig elszántan követeli vissza a Kuril-szigeteket az oroszoktól, s emiatt a felek máig nem kötöttek békeszerződést. Pedig azokon a szigeteken alig élnek japánok, ásványkincsekben sem dúskálnak. De az az ő családi ezüstjük, őseik földje, amelyről nem hajlandók lemondani, még ha egy atomnagyhatalommal kell is érte birokra kelni, persze, békésen.
Ha 1918-ban a gyulafehérvári gyűlésen az erdélyi románoknak joguk volt az önrendelkezéshez, az elszakadás kimondásához (szeparatizmus), akkor majd száz évvel később a felvidéki, délvidéki, székelyföldi, partiumi és kárpátaljai magyarságnak is joga van hozzá. Ez lehetne a nemzeti minimum. Közben a Kárpát-medencei magyarság fogyását meg kell állítani, minden fellelhető forintot erre fordítani, még jobban ösztönözni a gyermekvállalást – gúnyhatáron innen és túl. Különben száz év múlva lehúzhatjuk a rolót. Kormányainktól pedig elvárjuk, hogy az egy tömbben élő magyar közösségek területi önrendelkezéséért (autonómia) békésen, de az eddiginél sokkal határozottabban álljanak ki. Bajaink néven nevezése, a felvállalt konfliktus üzenet lenne a külhoniaknak: nem hagytunk magatokra!

Szerző: Pilhál Té  2015.07.18. 13:14 Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: revízió Japán Délvidék Románia Párizs Kárpátalja Erdély Trianon Moldova Felvidék Kárpát-medence Neville Chamberlain Lloyd George Francesco Nitti Stanley Baldwin

Nicsak, ki bukkant föl a mai ellenzéki holokauszt-szeánszon a Nyugati téren?

Maga Herényi Károly!

Ha már fölbukkant, mindjárt jól meg is aszonta:

„Kevés olyan ostoba ország van, amely a megszállása okán állít emlékművet, nem a szabadsága, nem a nagyszerű teljesítményei miatt (…), hanem megpróbál egy ilyen szoborral kibújni a felelősség alól.”

Mindegy is, mit mondott, az gyakorlatilag senkit nem érdekel. (Fölolvasta, amit valaki megírt és elétett.)

Ami érdekes, inkább az, hogy ő is visszasunnyogott.

Előbb a Feri. Aztán a Kuncze. Utána a Bokros meg Pusztai. Most meg a Herényi.

Már csak David Ibolya hiányzik, de nagyon a ballib turmixból. Jönni fog ő előbb-utóbb, erre mérget vehetünk.

Micsoda csapat, Uramatyám!

 

 

Szerző: Pilhál Té  2014.03.02. 19:01 Szólj hozzá!

Címkék: holokauszt emlékmű ellenzék Gyurcsány Bokros Szabadság tér Dávid Ibolya Kuncze Herényi Károly Herényi Pusztai

2004-ben az volt a kérdés: Akar-e cukrászdát nyitni Bécsben?

2014-ben már az a kérdés: Akar-e negyedmilliárdos dugiszámlát nyitni Bécsben?

Ha Simon Gábornak sikerült, Önnek is fog!

A lényeg: a nyitottság!

Szerző: Pilhál Té  2014.02.06. 17:22 Szólj hozzá!

Címkék: cukrászda szocialista MSZP Bécs Simon Gábor negyedmilliárd dugiszámla

Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Mesterházy: süllyesztő. Gyurcsány: ő már amúgy is ott van. Bajnaiék: szintén.

Szerző: Pilhál Té  2013.10.21. 12:10 Szólj hozzá!

Morvai Krisztina jól látja. Amit az ejrópunió művel, az nem a magyar kormány, hanem Magyarország elleni agresszió. Háború. Ilyenkor nincs helye pártpolitikának.

Ilyenkor egy valamirevaló ellenzéki politikus – mégha más kérdésekben kritizálja is a kormányt – kiáll a hazája mellett. Morvai Krisztina így tett. És ezért tisztelet illeti.

Az pedig ne zavarjon senkit, hogy eközben balliberális ellenzékünk Bajnaistul, kiskörmösöstül ott integet Reding asszony kosztüm-hajtókáján, és csápolva követel szankciókat, szavazati jog-megvonást. Drukkolok is nekik: fokozzák csak a tempót. Így talán még többeknek leesik a tantusz, ki melyik csapatban játszik.

Mit is mondott Leia hercegnő a Csillagok háborújában a birodalmi kancellárnak? „Minél jobban szorítják össze a markukat, annál többen csúsznak ki a kezeik közül.” Így legyen.

 

Szerző: Pilhál Té  2013.04.18. 15:41 Szólj hozzá!

Címkék: Morvai Krisztina Európai Unió Bajnai Bauer Tamás Reding kiskörmös Leia hercegnő

Amikor az ember meghal, jobb helyeken nekrológot írnak róla, fölidézik a pályafutását, tevékenységét. Jobb helyeken még akkor is így tesznek, ha a megboldogult politikai ellenfél volt életében. Jobb helyeken inkább nem írnak semmit, minthogy nekirontsanak egy éppen csak eltávozott embernek.

Mondom: jobb helyeken. A hvg.hu már régóta nem ilyen.

A szélsőséges portálon egy bizonyos Polyák Gábor (2010-ben ő volt Bajnai ORTT-elnök-jelöltje) éppen most, a Szalai Annamária tragikus halála utáni másodpercekben látta elérkezettnek az időt, hogy jó alaposan belerúgjon egyet a Médiatanács volt elnökébe. Ezt írta ez a Polyák nevű: „Mi nem egy pályán játszottunk Szalai Annamáriával: ő hatalomtechnikus volt, abban az egyik legjobb. A szakmai érvek az ő szemében eszközt jelentettek. Amikor az ORTT-ben Majtényi László mellett dolgoztam, tapasztaltam, hogy többször is Majtényival szavazott, ha az érdekei úgy diktálták, lelkesen hivatkozott szakmai érvekre, ha viszont nem ez vezetett a céljai eléréséhez, könnyen átlépett az érveken, a korábban általa hivatkozott gyakorlaton, akár a jogszabály betűjén is. (...) Szalai Annamária végül egy olyan rendszert álmodott meg, és hozott létre, amely minden korábbinál kiszolgáltatottabbá tette a médiarendszer szereplőit, és minden korábbinál szorosabbra fűzte a politikai és a gazdasági érdekeket. Mindezzel kiválóan szolgálva a Fidesz médiapiaci és nyilvánosságbeli hegemóniáját.

Milyen erkölcsi szinten áll az, aki ilyesmit képes leírni egy halottról? Milyen erkölcsi nívón áll az a médium, ahol ilyen alávaló, lelketlen gazemberség megjelenhet? És ezek után hogy van képük a sajtószabadságot meg a demokráciát siratni, cenzúráról ajvékolni szakmányban, amikor ilyen moslékot állíthatnak elő és tálalhatnak nap mint nap, büntetlenül. Hányinger.

Néhány mandineres kommentár:

Te állat, a halottakat békén szokták hagyni legalább aznap, amikor meghalnak. [A HVG] mára egy balnáci búlvárlap színvonalára zuhant.” (states)

Ízléstelen, hogy bármennyire is politikai ellenfelek voltak még el sem temették, már folytatják a lejáratást. Jellemtelenek.” (Antigoné)

 „Na ez aztán a nagyvonalú libsielvtársi gesztusgyakorlás, ez az igazi, bár már rég ismert valótok, még halála napján ráköpni arra, akire életében is annyiszor. ilyen piti, kisstílű szaremberek vagytok, polyák” (kispufi)

 Nekem csak egy kérdésem van: honnan másznak elő ezek a Polyák-félék?

Szerző: Pilhál Té  2013.04.12. 14:56 6 komment · 1 trackback

Címkék: hvg.hu Bajnai Gordon Szalai Annamária Polyák

„Elméletei nem kaphatnak helyet egy olyan szabad és demokratikus társadalomban, mint Magyarországé.”

Ezt mondja Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete Szaniszló Ferenc kitüntetése kapcsán, s egyúttal követeli, hogy azt a magyar kormány vonja vissza. És bár demokráciáról beszél, szavaiból kiderül, nem tudja, mi az. Fogalmatlansága annyiból érthető, hogy Mor egy olyan helyről érkezett, ahol a demokráciának nagyon kevés alkotóelemét voltak képesek elsajátítani az elmúlt évtizedekben. Mondjuk, nem is strapálták vele magukat, legfeljebb annyiban, hogy kiírták a homlokukra: „a Közel-Kelet egyetlen demokráciája”. Egy olyan államot, amely hobbi jelleggel irtja őslakosait, apartheid-rendszert működtet, falakkal és illegális telepek építésével rabolja el az őslakosok szülőföldjét, az ez ellen tiltakozókat robotrepülőgépekről gyilkolássza, segélyhajókat támad meg nemzetközi vizeken, szomszédos országokat bombáz hadüzenet nélkül, hamis útleveles ügynökökkel követ el merényleteket, más államok atomtudósait robbantgatja, miközben nála tele a padlás atombombákkal – szóval, egy ilyen államot csak izmos elfogultsággal lehet demokráciának nevezni. (Vagy úgy sem.) Következésképp, aki egy ilyen tájról érkezik a Kárpát-medencébe, azzal megértőnek kell lennünk. Mint a gyermeknek, aki még sosem látott vurstlit, úgy kell neki is elmagyaráznunk, körülbelül mi is a demokrácia. (Még ha ő úgy hiszi, tudja, akkor is.)

Tehát, Mor úr, a demokrácia valami olyasmi, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, még ha az másoknak adott esetben marhára nem tetszik. És ha egy demokráciában valaki díjat kap, akkor a díjat nem próbáljuk tőle diplomáciai nyomásgyakorlással elszedni. Továbbá demokráciában egyik ország nagykövete nem szól (majdnem azt írtam: nem dumál) bele abba, hogy egy másik országban melyik újságíró milyen kitüntetést kap. Ahhoz ugyanis  semmi köze. Tessék mondani, Magyarország tel-avivi nagykövete hányszor tiltakozott az izraeli kitüntetettek miatt? (Pedig el lehet képzelni, arrafelé a palesztinokat szerető vagy inkább a palesztinokat legyilkolni akarók kapnak-e nagyobb eséllyel díjakat…)

Hogy Mórt szíven üti Szaniszló munkássága? Hát, Istenem, több is veszett Mohácsnál! (Apropó: Mor úr már megtanult magyarul, vagy valaki lefordította neki héberre a Világ-Panoráma-összest? Netán magyarul tudó szorgos tanácsadóival nézeti meg hétfőn és pénteken a műsort? Rejtély.)

Eközben Mor (a képen balra) után már Kounalakis amerikai nagykövet (a képen jobbra) is rájött, hogy neki szintén tiltakoznia kell – így hát tiltakozik. S egyúttal sajnálkozik, amiért a kormány még nem vette vissza a díjat. Balog is sajnálja a dolgot, meg a díjukról lemondók is. Szóval merő sajnálkozás az egész ország.

A magam részéről sok mindenben egyetértek Szaniszlóval, és sok mindenben nem. Szerintem ő egy művelt, olvasott, intelligens és nagyon érzékeny ember, aki nem mellesleg szereti a hazáját. Gyengéje, hogy nem hisz a véletlenekben, és az ebből fakadó űrt mindenáron ki akarja tölteni szándékossággal. Még úgy is, ha az így kapott elméletek olykor erősen zörögnek. További gyengéje, hogy a rosszat mindig észreveszi, a jót csak ritkán, s ettől depressziós jelleget öltenek a műsorai. De ettől függetlenül egy profi újságíró, aki a 80-90-es években a legendás Panoráma riportereként beírta magát a hazai sajtótörténelembe. A díjat már csak emiatt is megérdemelte. Egyébként a mostani Világ-Panorámákban jóval kevesebb az összeesküvés-elmélet, mint az ATV-n a Bolgár-Avar-Mészáros-Dési-féle nácizó szeánszokon. Az uszító radios műsora miatt milliós pert vesztő Bolgártól mégsem követelte vissza senki a Táncsics-díját – arról ő maga mondott le mostani nagy felháborodásában. Balog Zoltán szerint ezzel tisztult a díjazottak listája...

Azoktól kérdezem, akik uszítással, gyűlöletkeltéssel vádolják Szaniszlót: miért nem perelik be? Rágalmazás, becsületsértés, közösség elleni izgatás – csupa nagyszerű jogállami lehetőség, rajta! Tudom, vannak helyek, ahol drónokkal, atombombákkal szokás érvelni, de egy demokráciában a bíróság előtt, érvekkel illik.

Szerző: Pilhál Té  2013.03.20. 00:48 Szólj hozzá!

Címkék: izrael demokrácia atombomba palesztin nagykövet drón Mészáros Balog Zoltán Panoráma Világ-Panoráma Szaniszló Ilan Mor Bolgár Avar Dési Kounalakis

Keményen helyre lett téve az Index, pontosabban megmondó-blogja, a comment.com. 26:12-nél kezdődik az osztás:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/03/16/20/MTV_Hirado_2013_marcius_16_19_30.aspx

Ez egy korszakosan nagy pofon lett. Az Index indította a horgot, de luft lett belőle, a köztévé riposztja viszont állcsúcsra érkezett. KO.

Közben megleltem a szót, ami talán a legjobban fedi a Gyurcsány-Vadai-Mesterházy-Bajnai-Harangozó brigád tegnapi és mai hóhelyzetes ingerkedését, felelősségrevonást szajkózó nívótlan ripacskodását: politikai katasztrófaturizmus.

De mit várjunk egy csapattól, amely maga a politikai katasztrófa?

A hóvihar hozzájuk képest áldás.

Szerző: Pilhál Té  2013.03.16. 22:53 Szólj hozzá!

Címkék: köztévé katasztrófaturizmus Gyurcsány Index Bajnai Mesterházy Vadai Harangozó Comment.com

Gyurcsány fölvette magát videóra, és körülbelül a következőket mondta:

1. „Az ország nem működik.”

2. Nem szabad az embereket és az időjárást hibáztatni a kialakult hóhelyzetért.

3. „A kormánynak kell vigyáznia ránk: ha erre nem alkalmas, akkor semmire sem.”

Még több, mint száz ember van a hó fogságában, sok ezer hivatásos és önkéntes ember dolgozik országszerte a katasztrófahelyzet orvoslásán, ám jön Vércse úr, és máris megpróbálja 0,5-ről 0,75 százalékra föltornázni pártja támogatottságát. Hányinger.

Ha van ember, akinek egy ilyen szituban mélyen hallgatnia kéne, az pont Vércse úr. Emlékszik még valaki 2006. augusztus 20-ára? Akkor nemhogy lefújták volna az ünnepséget (mint tették azt most Orbánék), hanem a legnagyobb monszun közepén is lődözték föl a tűzijátékokat, plusz a villanyt sem kapcsolták föl, amikor több százezer ember menekülni próbált a Duna-partról. Olyan, hogy operatív törzs akkoriban nem létezett, az ország akkori urai, köztük Vércse úr, magasról tettek az egész állami ünnepségre, jobb dolguk volt éppen. Az eredmény ismert: öt halott, több száz sérült.

De ez még semmi, a java ezután jött. Amikor már megvolt a baj, és a hülye is tudta, milyen kiemelt szerepe volt a tragédiában a tehetetlen, tehetségtelen, dilettáns kormánynak, ők egy meteorológussal és pár katasztrófavédelmissel vitették el a balhét. A Vércse és a Rókaképű pedig a vállát vonogatta.

Majd – és ez még durvább – nem voltak hajlandók peren kívül megegyezni a károsultakkal a kártérítésről. Ezt csak a kormányváltás után, Orbánék tették meg. (Itt érhető tetten kormány és kormány közti különbség.)

Vércse úrban és bandájában annyi tisztesség sem volt, hogy a tolószékbe kényszerült fiatal lányt és a többi súlyos sérültet, a halottak hozzátartozóit megsegítse. Vércsééknél az erkölcs nemhogy nem létezik, hanem egyenesen negatív tartományban mozog.

Szerző: Pilhál Té  2013.03.15. 19:54 7 komment · 1 trackback

Címkék: tűzijáték vércse hóhelyzet Gyurcsány Szilvásy

Meghozta a postás a Kúria ítéletét, amely szerint ártatlan vagyok, és az első- és másodfokú bíróságok ítéletével ellentétben mégsem rágalmaztam Hagyó Miklós volt szoci főpolgármester-helyettest, nagyüzemi párizsi-fogyasztót. Juppié!

A hírről még az ítélet napján a Nemzet is írt egy rövidet, ezért nem a nóvum okán szemezgetek most az ítéletből, hanem két dolog miatt.

1. Ha már azt világgá blogoltam tavaly, hogy pert vesztettem, akkor csúnya egyéni megfontolásból azt is rögzíteni kell internetileg, hogy valójában és végső soron mégsem.

2. Merő humanizmusból bízom benne, hogy az interneten barangoló, guglizó népek közül legalább egy valakinek hasznára lesz az alább citált indoklás. Például azért, mert őt is rágalmazás miatt perlik, miközben pont ugyanannyira ártatlan, mint én, vagy mégannyira.

Bár Magyarországon nincs precedensjog, mégis: ha egyszer a Kúria kimond valamit, azt a hasonló jellegű ügyekben ezerrel idézik az ügyvédek, és a bíróságok is erőteljesen figyelembe veszik. Ahhoz Dénes Veronika-szintű megátalkodottság kell, hogy egy bíró az ilyen Kúria-döntéseket negligálja.

Röviden a sztori. 2010 áprilisában a Magyar Nemzetben írtam egy cikket, amelyben lényegileg összefoglaltam Bielek Péternek, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. akkori vezetőjének rendőrségi tanúvallomását. Amiből például kiderült, hogy Hagyó, illetve Demszky tanácsadója, Mesterházy Ernő kézivezérelte a Főkefét, ők szabták meg, kikkel kössenek szerződést, milyen közbeszerzési eljárásokat írjanak ki, mely ügyvédi irodákat bízzák meg a legzsírosabb munkákkal. Például a pusztazámori hulladéklerakó gázkinyerésére kiírt pályázaton is előre megmondták, ki legyen a befutó, majd a tender után a nyertes hetvenmilliót utalhatott vissza a városházára – Bielek vallomása szerint.

Hangsúlyozom, Bielek a cikk megszületésekor még tanú volt, csak később lett gyanúsított, majd vádlott. Ez azért fontos, mert tanúként igazmondási kötelezettség terhelte, gyanúsítottként vagy vádlottként viszont már nem.

Hagyó a cikken kiakadt, és 2010-ben bepörölt rágalmazásért. Első fokon Dénes Veronika, a Pesti Központi Kerületi Bíróság alkalmazottja (bírónak mégsem nevezném) 240 ezres pénzbüntetésre ítélt. Igen, ő az a rossz korban lévő hölgy, aki mostanság múzeumlátogatásra küldi a történelmet egyéni módon értelmező alakokat, illetve aki 2006 őszén futószalagon vágta előzetesbe az utcán levadászott járókelőket.  Elítélésemről már írtam, lásd: http://pilhaltamas.blog.hu/2011/05/26/hagyo_pert_nyert_ellenem

Másodfokon, jogerősen a Fővárosi Törvényszéken Házi Lajcsi és tanácsa tavaly 200 ezerre enyhítette a büntetést, de kiállt az elsőfokú ítélet alapossága mellett. Arra a fölvetésre, hogy első fokon nem védekezhettem az utolsó szó jogán, azt bírta mondani: jó-jó, de amúgy meg igen, tehát ez nem számít. Lalinak nem számított, nekem igen.

Ezután másztunk át a Kúriára egy felülvizsgálati indítvánnyal. Idézetek jönnek az ítélet indoklásából.

„Az eljárt bíróságok büntető anyagi jogi szabályt sértettek, amikor Pilhál Tamás II. rendű terhelt bűnösségét a terhére rótt bűncselekményben megállapították.” (Veronika és Lali tehát jogsértően ítélt el engem. Ezúton is köszönöm nekik!)

 „Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) több ítéletében kifejtette, hogy alapvető fontosságú az a szerep, amit a sajtó egy demokratikus jogállamban játszik (pl. Castells kontra Spanyolország), és a bíróság következetesen elismeri a nyilvánosság jogát arra, hogy közérdekű információkhoz hozzáférjen.”

„Az EJEB a Thorgeir Thorgeirsonnak Izland elleni ügyében 1992-ben hozott ítéletében fejtette ki azon, jelen ügyben is alkalmazható elvet, miszerint információ alapján a terhelt a közvéleményt erősen foglalkoztató problémáról fejtette ki álláspontját. Ilyen esetben pedig a valóságtartalom bizonyítása a folyamatban volt ügyben nem volt megkövetelhető. Az ugyanis ellentétes lenne a véleménynyilvánítás szabadságának követelményeivel, teljesítése pedig ésszerűtlen feladat elé állította volna a terheltet.”

„A Kúria különös jelentőséget tulajdonított az EJEB K. L. Magyarország elleni ügyében 2009-ben meghozott ítéletben kifejtett álláspontjának. Eszerint a cikk közzétevőjének nem a valóságtartalmat kell bizonyítania, hanem csak azt, hogy annak létezik bizonyos <<ténybeli alapja>>. Ilyen esetben az újságcikk nem tekinthető jogsértőnek.”

„A II. rendű terhelt esetében megállapítható, hogy ténylegesen folyamatban lévő büntetőeljárásról közölt tudósítást a nyomozás során készült, valós tanúkihallgatási jegyzőkönyv alapján, amelynek tartalmi valódiságát a tanúként kihallgatott Bielek Péter is megerősítette. Pilhál Tamás az általa megjelentetett cikkben közölt tényeket nem saját állításaként közölte, hanem – miként arra az irányadó jogerős ítéleti tényállás is utal – a tanúvallomásra történő hivatkozással.”

„A Kúria ebből a döntésből (mármint a 36/1994. (VI. 24.)  alkotmánybírósági határozatból – a szerk.) elsősorban annak tulajdonított jelentőséget, hogy nem ellentétes az alkotmánnyal a hatóság vagy a hivatalos személy becsületének vagy jó hírnevének büntetőjogi védelme, a szabd véleménynyilvánítás köre azonban a közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb, mint más személyeknél. A döntés indoklása szerint kiemelkedő alkotmányos érdek az állami és helyi önkormányzati feladatokat ellátó szervek és személyek tevékenységének nyilvános bírálhatósága.”

„A rágalmazással kapcsolatban kialakult bírói gyakorlat szerint a hivatalos eljárás során elhangzó, a feljelentettet vagy az eljárásban más személyt érintő hátrányos, esetleg sértő, ezért kifogásolható tényállítások az eljárás céljához igazodóan nélkülözik a jogellenességet, ezért a rágalmazás vétségének megállapítására eleve nem alkalmasak (BH. 1994.295; EBH. 2004.1011; BH. 2004.305; EBH 2003.846).”

„Az adott ügyben a cikk írója egy folyamatban lévő büntetőeljárásról, az abban felvett tanúvallomásról tudósított, az alapeljárásban bizonyítottan tényszerűen, el nem ferdített közlésekkel Bielek Péter vallomásában előadottakról. A tanúvallomásról készült jegyzőkönyv alapján okkal hihette, hogy cikkében a közérdeklődésre számot tartó ügyről valós tényeket közöl. Mindez a nyilvánosság tájékoztatását szolgálta.”

„Mindezekre figyelemmel a II. rendű terhelt formálisan tényállásszerű cselekménye a Btk. 10. § (2) bekezdése értelmében nem jelent veszélyt a társadalomra, materiális jogellenesség hiányában bűncselekményt nem valósít meg.”

Hát ennyi.

A végére már csak egyetlen költői kérdésem maradt: hány embert fog még „büntető anyagi jogi szabályt sértve” elítélni Dénes Veca és köre, amíg – dilettantizmus okán – végre páros lábbal nyugdíjazzák őket?

 

U.i.: Aki kéri, annak szívesen elküldöm az ítélet szkennelt változatát. Ha saját perében akar valaki hivatkozni rá, akkor: Bfv. I. 1304/2012/3. szám.

Szerző: Pilhál Té  2013.03.10. 00:24 Szólj hozzá!

Címkék: rágalmazás Hagyó Miklós PKKB Demszky Gábor Kúria Dénes Veronika Bielek Péter Emberi Jogok Európai Bírósága EJEB Mesterházy Ernő

Letöltendő fegyházbüntetést kért a 98. életévében járó Képíró Sándorra Falvai Zsolt, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője.

Ilyen aljas vádbeszédhez már rég volt pechem.

A vádiratról egy korábbi bejegyzésemben már írtam. (http://pilhaltamas.blog.hu/2011/05/25/budapesti_wiesenthal_ugyeszseg)

Azóta annyi történt, hogy két történész szakértő, Zinner Tibor és Szakály Sándor darabokra cincálta a vádat. Pontosabban azokat a pontjait, amelyekkel kapcsolatban kikérték a véleményüket. Elmondták, hogy az ÁVH-n tett vallomásokat kényszerrel csikarták ki. (Épeszű, történelmet legalább gyorstalpalón tanult ember ezt önmagától is tudja.) Vagyis a Nagy János-féle 1948-as vallomást nem lenne okos komolyan venni, és vádiratot alapozni rá. A vallomásban a honvédtiszt azt állította, Képíró utasította őt arra, hogy harminc foglyot vigyen az újvidéki sportpályára, ahol azokat a katonák kivégezték. Ehhez képest Falvai ma azt bírta mondani vádbeszédében, hogy az ÁVH-n nem minden esetben kényszerrel csikarták ki a vallomást...

Teljesen igaza van. Néha nem csikartak semmit, csak addig ütöttek, amíg a delikvens mozgott, és magasról tettek arra, hogy ha elhalálozik, ki fogja aláírni a koholt vallomást. Így járt például Ries István volt igazságügyminiszter is, akit Bauer Tamás apja, Bauer „körmös” Miklós vert halálra saját kezűleg 1950-ben. (A bűne az volt, hogy a kékcédulás választások elleni tiltakozásul lemondott posztjáról.) Ehhez képest Bauer-papát senki soha nem vonta felelősségre ezért vagy más gyilkosságaiért, kínzásaiért, nem indult ellene eljárás, és 2005-ben békésen lehelhette ki lelketlen lelkét, és távozhatott a pokol valamelyik rusnya bugyrába. A senkit soha nem bántó, kivégzésre bizonyítottan soha parancsot nem adó Képírót viszont 98. évében is bekasztlizná a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ által irányított Budapesti Nyomozó Ügyészség.

Siralomvölgy.

Falvai szerint nem minden esetben volt kényszer az ÁVH-n. Ez már majnem ugyanaz a pöcegödör szint, mint amikor Kuncze belügyminisztersége idején igazolást állíttatott ki arról, hogy az 50-es években az ÁVH-nál nem volt szokásos eljárás a kínzás...

Az eddigi tárgyalásokon ismertetett dokumentumok és a szakértői vélemények alapján úgy gondolom, Képíró legfeljebb annyi „bűnt” követhetett el, ha egyáltalán, hogy nem tagadta meg a rajta keresztül az alá beosztott csendőr járőröknek kiosztott parancsot, és „hagyta”, hogy a járőrök a parancs alapján a magukat igazolni nem tudó, magyarul nem beszélő vagy partizángyanús egyedeket előállítsák a leventeotthonban fölállított igazolóbizottsághoz, illetőleg átadják a honvédeknek. Akik aztán egy részüket kivégezték. De ezt azért nem kéne Képíró és a csendőrök nyakába varrni, még ha Jeruzsálemben erre nagy is az igény. (Lásd még: „hetedíziglen”.) Ha az „bűn”, hogy valaki háborúban végrehajt egy olyan parancsot, amely közvetlenül (hangsúlyozom: közvetlenül) nem okozza mások halálát, akkor valamennyi katonát ki lehetne végezni a háborúk után, hiszen ők is teljesítik a parancsot, és ők még embert is ölnek. Közvetlenül. (Zurofféknak inkább odahaza kellene háborús bűnösök után kutatniuk, arrafelé minden négyzetméterre jut belőlük bőven. Például az öt éve kómában leledző Ariel Saront is leszedhetnék az infúzióról, hiszen ő úgy irtotta annak idején a palesztínokat, mint hülyegyerek a hangyákat.)

A parancs megtagadásáért egyébként halál jár, különösen háborús körülmények között. Kérdés: Falvai mit tett volna Képíró helyében? Főbe lövette volna magát? Kétlem.

Még annyit erről a Falvairól, hogy ő az, aki a 2006 őszi rendőri bűncselekmények jó részét szép alaposan besöpörte a szőnyeg alá. A hivatkozás szinte mindig az volt, hogy nem lehet azonosítani az elkövetőt, azonban a bűnösség megállapításához elég lett volna bizonyítani, hogy az illető fakabát ott volt a helyszínen, és nem tett semmit a bűnök megakadályozásáért. Tehát közreműködött emberek szemének kilövésében, összeverésében, megalázásában. De a rendőrök esetében nem volt annyira ügybuzgó Falvai Zsolt, mint a 98. évében járó Képíró Sanyi bácsi ügyében.

Bb2 mandineres hozzászólása jó lesz végszónak: „Tessék mondani, ez a beígért elszámoltatás?”

Szerző: Pilhál Té  2011.06.29. 22:03 1 komment

Címkék: kuncze ávh bauer ries simon wiesenthal központ képíró falvai budapesti nyomozó ügyészség

Rágalmazásért elítélt ma a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). Az ítélet elsőfokú, nem jogerős, vagyis egyelőre nem sírok, csak szipogok. Meg hát Dénes Veronika volt a bírónő, ezért gyanítható volt, hogy valamilyen szintű turbulencia lesz az Erőben.

Ő nem az a típus, aki futni hagyja a mezei honpolgárokat, különösen, ha jobboldali-konzervatív az illető. Veronika asszony politikai orientációja bírósági berkekben közismert, persze, ennek ellenére néha megpróbálhatna kilépni a saját árnyékából. Ma nem sikerült neki.

Mint ahogy 2006 őszén sem. Akkor egyike volt a PKKB azon vérbírói osztagának, amely futószalagon vágta előzetesbe az utcán levadászott, döntő többségében ártatlan embereket. Másodfokon aztán 90-95 százalékukat kiengedték. De Dénes Veca és a többi megalapozatlan, szakszerűtlen, jogszerűtlen határozatot hozó bíró a helyén maradhatott, egy ejnye-bejnyét sem kaptak és ma is zavartalanul ítélkezhetnek.

A mai büntetőperben én voltam a vádlott, Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester pedig a magánvádló. A makulátlan jellemű párizsis ember szerint azzal sértettem meg az ő jó hírnevét és becsületét (!), hogy tavaly áprilisban a Magyar Nemzetben idézni merészeltem Bielek Péternek, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. volt vezetőjének a rendőrségen tett tanúvallomásából. Amiből például kiderült, hogy Hagyó, illetve Demszky tanácsadója, Mesterházy Ernő kézivezérelte az FKF Zrt.-t, ők szabták meg, kikkel kössenek szerződést, milyen közbeszerzési eljárásokat írjanak ki, mely ügyvédi irodákat bízzák meg a legzsírosabb munkákkal. Például a pusztazámori hulladéklerakó gázkinyerésére kiírt pályázaton is előre megmondták, ki legyen a befutó, majd a tender után a nyertes hetvenmilliót utalhatott vissza a városházára – Bielek vallomása szerint.

Kezdetben Bielek is vádlott volt a rágalmazási perben, de a mai tárgyaláson Kádár András, Hagyó ügyvédje jelezte, vele szemben ejtik a vádat. Én viszont maradtam – hiszen nyilván én vagyok a főbűnös, amiért cikket fabrikáltam a sztoriból.

Így hallgathattam Dénes Veronika ítéletének az indoklását, amelyben kifejtette: egy újságírónak nem szabad illegálisan szerzett rendőrségi jegyzőkönyvből idéznie.

Jé, tényleg? Pedig úgy látom, hogy a fontos, közérdekű, de nem hivatalos csatornákon keresztül szerzett információkat minden nyomtatott és elektronikus médium gőzerővel közli, másról sem szólnak a hírek, mint ilyenekről. És ha az nem közérdekű, hogy az egyik legnagyobb fővárosi cég első embere korrupcióval vádolja meg a főpolgármester-helyettest, akkor semmi sem az.

Dénes Vera logikája szerint a Watergate-ügynek sem szabadott volna kipattannia, mert csúnya dolog nem nyilvános iratokból idézni, korrupt disznókat leleplezni.

Szánalom a köbön.

Mindenesetre a 240 ezres pénzbüntetést kiválthatom 30 nap fogházzal. Ha másodfokon is elmeszelnek, talán leülöm. Viszek erényövet. Aztán írok egy börtönriportot.

Ja, és még egy érdekesség, amit az utolsó szó jogán szerettem volna ma elmondani, de Vera bírónő erre nem adott lehetőséget. (Pedig a halálraítéltek is vakkanthatnak valamit, mielőtt levágják a fejüket. A PKKB-n viszont ez nem divat. Na mindegy, végül is egy bírónak nem kell ismernie az ilyen apró-cseprő büntetőeljárási szabályokat, amelyek már az 1800-as évek óta divatban vannak. Majd legfeljebb a másodfok eljárási hiba okán jól megsemmisíti Veca elfogulatlan ítéletét. Ennél kevesebbért is történt már ilyen.)

Szóval azt mondtam volna el többek között az utolsó szó jogán, hogy május 3-án a PKKB első fokon fölmentette Efraim Zuroffot a rágalmazás vádja alól. Képíró Sándor azért perelt, mert a jeruzsálemi ember „háborús bűnösnek” nevezte őt. A bíróság viszont annak ellenére mentette föl Zuroffot, hogy a volt csendőr büntetőpere jelenleg is tart, és a végén még az is lehet, hogy fölmentik. (A vádiratot éppen ma szedte ízekre a két meghallgatott történész szakértő, szóval sanszos.)

Tehát ha Zuroffot fölmentették a „háborús bűnösözésért”, akkor talán engem sem kéne elmarasztalni, mert idéztem valakitől jóval kevésbé súlyos állításokat.

De elmarasztaltak, ezért most megyek sírni.

A bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsított Miklós viszont elégedetten majszolhatja otthon (!) a parizert.

Szerző: Pilhál Té  2011.05.26. 21:14 2 komment

Címkék: kádár demszky andrás dénes miklós veronika mesterházy fkf hagyó pkkb watergate képíró zuroff bielek

Két évtizede azon verik a tamtamot a politikusok, hogy legyen-e a kormány alá rendelve az ügyészség vagy sem.

Tegnap óta ez a kérdés nem aktuális.

Eldőlt, hogy az ügyészség a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ irányítása alatt működik tovább.

Aki nem tudná, tegnap a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője, Falvai Zsolt bejelentette: Wiesenthalék javaslatára indítványozzák egy tanú kihallgatását a háborús bűntettel vádolt 97 éves Képíró Sándor perében.

Tehát Jeruzsálemből Efraim Zuroff, a központ vezetője átcsörög a magyar ügyészségre, hogy kit kéne beidéztetni, mire a vádhatóság engedelmesen összecsattintja a bokáit és teljesíti a kérést (parancsot).

Ez azért döbbenet.

Az állítólagos tanú állítólag ott volt 1942-ben Újvidéken, és Zuroffék állítása szerint állítólag látta, amint Képíró többször megüt egy fiút, amitől az állítólag a földre esett. Ehhez képest a vádiratban egy árva hang nincs arról, hogy Képíró bárkit bántott volna. Abban csak azt állítják, hogy közreműködött civilek kivégzésében. De nem tevőlegesen. 69 éve.

Vagyis az ügyészség egy olyan tanút akar beidéztetni jeruzsálemi óhajra, akinek a tézisei köszönőviszonyban sincsenek a vádirattal.

És akkor pár szó a vádiratról.

A vád egyrészt egy katonatiszt (Nagy János) 1948-as, ÁVH-s vallomásán alapszik, amely szerint Képíró adott parancsot arra, hogy harminc civil foglyot a kivégzőhelyre szállítsanak. Tegnap azonban kiderült, hogy ez valószínűleg nem igaz.

A tegnap ismertetett 1944-es honvéd vezérkari különbíróság ítéletében ugyanis szó sincs arról, hogy ennek a harminc embernek a kivégzésében Képírónak bármi szerepe lett volna. Az ítélet szerint a parancsot egy honvédtiszt adta ki, feltehetőleg maga Nagy János.

Persze, egy józan, megfontolt, saját hatáskörében eljáró ügyészségnek nem jutna eszébe, hogy a vádiratát egy ÁVH-n kicsikart vallomásra építse. A Jeruzsálemből instruált Budapesti Nyomozó Ügyészségnek viszont nagyon is. Ne feledjük, magának a büntetőeljárásnak a „kikényszerítése” is a Wiesenthal központnak köszönhető, amely hol finom, hol kevésbé finom módszerekkel, nyomásgyakorlással, állandó hisztériakeltéssel, a világsajtó telekürtölésével, turbulens nácizással arra sarkallta a magyar hatóságot, hogy a váderedményesség rovására is vádat emeljen egy aggastyán ellen.

Pedig 2006 ősze után sok rendőr ellen éppen azért nem emelt vádat az ügyészség (elsősorban a Falvai vezette BNYÜ), mert szerintük nem volt elég bizonyíték, a váderedményességet pedig nem akarták kockáztatni. A váderedményesség ugyanis maga a Mindenható.

Látjuk.

A Képíró-vádirat másik pillére tehát ez az 1944-es bírósági ítélet, amelyet egyébként Horthy Miklós kormányzó megsemmisített. Vagyis olyan, mintha nem is lenne. Ráadásul az akkor perbe fogott honvédeknek, csendőröknek nem volt joguk védekezni, elmondani az álláspontjukat, ügyvédet fogadni, ilyesmi. Már-már statáriális jellege volt az egésznek. Mérlegelés nélkül mindenkit 10-12 év fegyházra ítéltek hűtlenség címén.

A cél az volt, hogy a délvidéki vérengzésekért a nyugat felé fölmutathasson néhány bűnöst Magyarország, hátha az segít a háborúból való kiugrásban. (Nem segített.)

A honvéd vezérkari bíróságot Szombathelyi Ferenc vezérezredes, vezérkari főnök állította föl. De persze nem azért, hogy saját magát (mint a razzia egyik szellemi atyját) elítéltesse, hanem, hogy a felelősséget áthárítsa a parancsokat végrehajtó alacsonyabb beosztású katonákra, csendőrökre. Azok, akik valóban elkövettek gyilkosságokat, többnyire meg sem jelentek a testület előtt, hanem leporoltak, és átálltak a németekhez. Képíró és azok, akik úgy gondolták, hogy nincs félnivalójuk, mert nem követtek el semmi törvénytelent, nyugodtan elmentek a bíróságra. Aztán meg is kapták a maguk 10-12 évét. Amit aztán Horthy eltörölt. Szombathelyit viszont a háború után életfogytiglanra ítélték, majd ennek ellenére kiadták Jugoszláviának, ahol 1946-ban megkínozták és agyonlőtték. Sőt, volt olyan teória is, miszerint karóba húzták.

Ha az ügyészség elbukja Képíró kirakatperét – amire az eddigi ingatag bizonyítékok alapján nagy esélyt látok –, az nem maradhat következmények nélkül. Egy 97 éves ember ok nélküli vegzálása, meghurcolása, nácinak való beállítása ugyanis több mint hiba. Bűn.

Hogy Képíró valóban követett-e el bűncselekményeket, nem tudom. Nem voltam ott. Sajnálom azt a több ezer embert, akit megöltek akkor, azokat pedig végképp, akik nem is voltak partizánok (vagy mai szóhasználattal: terroristák). És azt a több tízezer ártatlan magyart szintúgy, akiket Titóék a háború után bosszúból fölkoncoltak – róluk még beszélni sem szabad, a tömeggyilkosság kitervelőit és végrehajtóit senki soha nem vonta felelősségre.

Úgy érzem: az ügyészség által felépített vádirat gyermeteg. Ha ez alapján elítélik a volt csendőrt, az a magyar igazságszolgáltatás szégyene lesz.

Mondjuk, már így is szégyen az egész.

Szerző: Pilhál Té  2011.05.25. 13:02 Szólj hozzá!

Címkék: simon sándor jeruzsálem horthy délvidék újvidék szombathelyi wiesenthal csendőr efraim képíró zuroff falvai