(Magyar Nemzet, 2016. október 4.)
Pótolhatatlan veszteség érte volna valószínűleg Komárom-Esztergom megyét, ha érvényesre sikerül a vasárnapi népszavazás. Ez onnan tudható, hogy a megyei közgyűlés DK-s képviselője, Konczer Erik néhány nappal az országos esemény előtt blogbejegyzést tett közzé, amelyben kilátásba helyezte, elhagyja az országot, itt hagy csapot-papot meg mindannyiunkat, ha összegyűlik négymillió nem szavazat. Sokan csak most, a szavazás után eszméltünk rá, milyen nagy szerencse, hogy nem következett be a legrosszabb, és Konczer Erik itt marad velünk, akár mindörökre. Talán ez is volt a népszavazás igazi tétje: választani kellett az 1290 kvótamigráns bejövetele és Konczer Erik kimenetele között. Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy tömegek bojkottálták a szavazást, miután elolvasták a DK-s közéleti gondolkodó eme sorait: „Nem akarok olyan országban élni, ahol 4 millió embert képes akkora gyűlöletre nevelni a kormánypropaganda, hogy képes legyen felülírni a »minden ember egyenlő« elvét. Aki nemmel szavaz, azt mondja, a muszlimoknak kevesebb jár, mint másnak, vesszenek el a háborúban, nincs joguk menekülni. Ami a legjobban elborzaszt, az az, hogy ez a gyűlölet később könnyedén átirányítható lesz másra: jöhetnek a zsidók, cigányok, melegek, »komcsik«, »libsik«, keresztények…”
Aztán, persze, az is megeshet, hogy sokan éppen e bicskanyitogató mondatok hatására mentek el mégis nemmel szavazni – és ők most igencsak csalódottak lehetnek. Akárcsak azok az internetes kommentelők, akik az iromány közzététele után elhamarkodottan jó utat kívántak az emigrálásra készülő politikusnak. Pedig volt, aki a jegyvásárlásban is segített volna… Ízlelgessük csak: Konczer Erik azzal fenyegetőzött, elhagyja a hazáját, ha sokan lesznek az övétől eltérő véleményen. Téved, aki a tolerancia hiányát, a demokrácia totális félreértését magyarázza bele a szerző soraiba. Inkább arról lehet szó, hogy a magyarságot akarta megóvni – saját magától. Ilyen értelemben önfeláldozásról, mártíriumról beszélhetünk. Elmélkedését olvasva kérdések tucatjai rohanják meg az embert. Például: 2010-ben vagy 2014-ben miért nem szedte a sátorfáját, amikor – tőle idézek – „Orbán új fajvédő mozgalma” hatalomra került? Mi tartotta itt, Mucsán, miben reménykedett ennyi eltérő vélemény közepette?
Komolyra fordítva a szót: emlékszik-e még pártelnöke 2006. júniusi szavaira? Ha nem, akkor emlékeztetőül idemásolom, mit mondott Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén: „Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett feleannyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? […] Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!”
Sokan akkor azt magyarázták Gyurcsány szavaiba, hogy el akarja zavarni az országból a munkaadókat. Életemben először meg kell védenem a volt kormányfőt: nem küldött el senkit. A szakszervezetek fenyegetőztek azzal, hogy ha adóemelés lesz, a cégek átteszik a székhelyüket Szlovákiába. Gyurcsány válasza helyénvaló, indulata méltányolható volt. Senki se fenyegetőzzön azzal, hogy elhagyja a hazáját! Ha akar, menjen, de fenyegetőzés nélkül. Ugyanez vonatkozik Konczer Erikre is.
Furcsa időket élünk. Furcsán üres fiatalok (és Konczer Erikek) kerülnek ki az iskolapadokból, sokuknak elképzelésük sincs, mi az a hazaszeretet, a hűség. Nincs a tananyagban. Ha ezt otthon a szülőktől nem kapja meg útravalóul, enélkül fogja leélni az életét. Fa nem létezhet gyökér nélkül – hát ember haza nélkül? A divatos tévécsatornák filmjei gúnyt űznek a szülőföldjükhöz, családjukhoz ragaszkodó emberekből, és istenítik a pénzt, a vagyont. Az a menő és modern, aki fűvel-fával megcsalja a társát, aki önmegvalósít, aki oda teszi a székhelyét, ahol több fizetést kap. Családomban, ismerőseim között is akadnak, akik elhagyták a hazájukat, mert máshol, egy szerencsésebb történelmű, nyugati országban több pénzhez jutnak, mint itt. Egy részük soha nem tér majd vissza, megházasodik, és gyermekeit talán már a magyarra sem tanítja meg. Kíváncsi vagyok, ez a korszellem, ez a pénzközpontúság fokozható-e. Eljön-e az idő, amikor a pénz imádatára nevelt gyermekek átköltöznek a szomszéd családhoz, mert ott több zsebpénzt kapnak?
Van egy kedves dal az interneten, Örökségünk a címe. A refrénje így szól: „Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom, / a szüleim nyelvét a gyermekeim hangját elvenni nem hagyom.” Mondanom sem kell, a hozzászólók harmada kigúnyolta a dal szerzőit. Ilyen időket élünk.
