Meghozta a postás a Kúria ítéletét, amely szerint ártatlan vagyok, és az első- és másodfokú bíróságok ítéletével ellentétben mégsem rágalmaztam Hagyó Miklós volt szoci főpolgármester-helyettest, nagyüzemi párizsi-fogyasztót. Juppié!

A hírről még az ítélet napján a Nemzet is írt egy rövidet, ezért nem a nóvum okán szemezgetek most az ítéletből, hanem két dolog miatt.

1. Ha már azt világgá blogoltam tavaly, hogy pert vesztettem, akkor csúnya egyéni megfontolásból azt is rögzíteni kell internetileg, hogy valójában és végső soron mégsem.

2. Merő humanizmusból bízom benne, hogy az interneten barangoló, guglizó népek közül legalább egy valakinek hasznára lesz az alább citált indoklás. Például azért, mert őt is rágalmazás miatt perlik, miközben pont ugyanannyira ártatlan, mint én, vagy mégannyira.

Bár Magyarországon nincs precedensjog, mégis: ha egyszer a Kúria kimond valamit, azt a hasonló jellegű ügyekben ezerrel idézik az ügyvédek, és a bíróságok is erőteljesen figyelembe veszik. Ahhoz Dénes Veronika-szintű megátalkodottság kell, hogy egy bíró az ilyen Kúria-döntéseket negligálja.

Röviden a sztori. 2010 áprilisában a Magyar Nemzetben írtam egy cikket, amelyben lényegileg összefoglaltam Bielek Péternek, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. akkori vezetőjének rendőrségi tanúvallomását. Amiből például kiderült, hogy Hagyó, illetve Demszky tanácsadója, Mesterházy Ernő kézivezérelte a Főkefét, ők szabták meg, kikkel kössenek szerződést, milyen közbeszerzési eljárásokat írjanak ki, mely ügyvédi irodákat bízzák meg a legzsírosabb munkákkal. Például a pusztazámori hulladéklerakó gázkinyerésére kiírt pályázaton is előre megmondták, ki legyen a befutó, majd a tender után a nyertes hetvenmilliót utalhatott vissza a városházára – Bielek vallomása szerint.

Hangsúlyozom, Bielek a cikk megszületésekor még tanú volt, csak később lett gyanúsított, majd vádlott. Ez azért fontos, mert tanúként igazmondási kötelezettség terhelte, gyanúsítottként vagy vádlottként viszont már nem.

Hagyó a cikken kiakadt, és 2010-ben bepörölt rágalmazásért. Első fokon Dénes Veronika, a Pesti Központi Kerületi Bíróság alkalmazottja (bírónak mégsem nevezném) 240 ezres pénzbüntetésre ítélt. Igen, ő az a rossz korban lévő hölgy, aki mostanság múzeumlátogatásra küldi a történelmet egyéni módon értelmező alakokat, illetve aki 2006 őszén futószalagon vágta előzetesbe az utcán levadászott járókelőket.  Elítélésemről már írtam, lásd: http://pilhaltamas.blog.hu/2011/05/26/hagyo_pert_nyert_ellenem

Másodfokon, jogerősen a Fővárosi Törvényszéken Házi Lajcsi és tanácsa tavaly 200 ezerre enyhítette a büntetést, de kiállt az elsőfokú ítélet alapossága mellett. Arra a fölvetésre, hogy első fokon nem védekezhettem az utolsó szó jogán, azt bírta mondani: jó-jó, de amúgy meg igen, tehát ez nem számít. Lalinak nem számított, nekem igen.

Ezután másztunk át a Kúriára egy felülvizsgálati indítvánnyal. Idézetek jönnek az ítélet indoklásából.

„Az eljárt bíróságok büntető anyagi jogi szabályt sértettek, amikor Pilhál Tamás II. rendű terhelt bűnösségét a terhére rótt bűncselekményben megállapították.” (Veronika és Lali tehát jogsértően ítélt el engem. Ezúton is köszönöm nekik!)

 „Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) több ítéletében kifejtette, hogy alapvető fontosságú az a szerep, amit a sajtó egy demokratikus jogállamban játszik (pl. Castells kontra Spanyolország), és a bíróság következetesen elismeri a nyilvánosság jogát arra, hogy közérdekű információkhoz hozzáférjen.”

„Az EJEB a Thorgeir Thorgeirsonnak Izland elleni ügyében 1992-ben hozott ítéletében fejtette ki azon, jelen ügyben is alkalmazható elvet, miszerint információ alapján a terhelt a közvéleményt erősen foglalkoztató problémáról fejtette ki álláspontját. Ilyen esetben pedig a valóságtartalom bizonyítása a folyamatban volt ügyben nem volt megkövetelhető. Az ugyanis ellentétes lenne a véleménynyilvánítás szabadságának követelményeivel, teljesítése pedig ésszerűtlen feladat elé állította volna a terheltet.”

„A Kúria különös jelentőséget tulajdonított az EJEB K. L. Magyarország elleni ügyében 2009-ben meghozott ítéletben kifejtett álláspontjának. Eszerint a cikk közzétevőjének nem a valóságtartalmat kell bizonyítania, hanem csak azt, hogy annak létezik bizonyos <<ténybeli alapja>>. Ilyen esetben az újságcikk nem tekinthető jogsértőnek.”

„A II. rendű terhelt esetében megállapítható, hogy ténylegesen folyamatban lévő büntetőeljárásról közölt tudósítást a nyomozás során készült, valós tanúkihallgatási jegyzőkönyv alapján, amelynek tartalmi valódiságát a tanúként kihallgatott Bielek Péter is megerősítette. Pilhál Tamás az általa megjelentetett cikkben közölt tényeket nem saját állításaként közölte, hanem – miként arra az irányadó jogerős ítéleti tényállás is utal – a tanúvallomásra történő hivatkozással.”

„A Kúria ebből a döntésből (mármint a 36/1994. (VI. 24.)  alkotmánybírósági határozatból – a szerk.) elsősorban annak tulajdonított jelentőséget, hogy nem ellentétes az alkotmánnyal a hatóság vagy a hivatalos személy becsületének vagy jó hírnevének büntetőjogi védelme, a szabd véleménynyilvánítás köre azonban a közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb, mint más személyeknél. A döntés indoklása szerint kiemelkedő alkotmányos érdek az állami és helyi önkormányzati feladatokat ellátó szervek és személyek tevékenységének nyilvános bírálhatósága.”

„A rágalmazással kapcsolatban kialakult bírói gyakorlat szerint a hivatalos eljárás során elhangzó, a feljelentettet vagy az eljárásban más személyt érintő hátrányos, esetleg sértő, ezért kifogásolható tényállítások az eljárás céljához igazodóan nélkülözik a jogellenességet, ezért a rágalmazás vétségének megállapítására eleve nem alkalmasak (BH. 1994.295; EBH. 2004.1011; BH. 2004.305; EBH 2003.846).”

„Az adott ügyben a cikk írója egy folyamatban lévő büntetőeljárásról, az abban felvett tanúvallomásról tudósított, az alapeljárásban bizonyítottan tényszerűen, el nem ferdített közlésekkel Bielek Péter vallomásában előadottakról. A tanúvallomásról készült jegyzőkönyv alapján okkal hihette, hogy cikkében a közérdeklődésre számot tartó ügyről valós tényeket közöl. Mindez a nyilvánosság tájékoztatását szolgálta.”

„Mindezekre figyelemmel a II. rendű terhelt formálisan tényállásszerű cselekménye a Btk. 10. § (2) bekezdése értelmében nem jelent veszélyt a társadalomra, materiális jogellenesség hiányában bűncselekményt nem valósít meg.”

Hát ennyi.

A végére már csak egyetlen költői kérdésem maradt: hány embert fog még „büntető anyagi jogi szabályt sértve” elítélni Dénes Veca és köre, amíg – dilettantizmus okán – végre páros lábbal nyugdíjazzák őket?

U.i.: Aki kéri, annak szívesen elküldöm az ítélet szkennelt változatát. Ha saját perében akar valaki hivatkozni rá, akkor: Bfv. I. 1304/2012/3. szám.